Hogy képes Zoe így aludni?! Délután egy óra van, és ez még mindig alszik! Ezek az újságírók meg… mit képzelnek?! Vége mindennek! Legalábbis nekem. A karrieremnek. A fiúkénak. Mindennek! Idegesen járkáltam fel s alá, John meg csak ült, és nézett. Ed bekapcsolta a tévét. Persze, hogy rólunk szólt. De nem a koncertekről. Nem, dehogy is. Hanem arról, ahogyan játszottunk az erkélyen. Most már mindenki tudja, hogy szeretjük egymást.
Edward úgy döntött, felébreszti Zoet. Itt az ideje. Mikor kijöttek, Zoe teljes díszben állt már előttünk.
- Akkor megyünk valamerre? – kérdezte mosolyogva.
Idegesen Johnra néztem, majd Edward Zoe elé dobott egy újságot. Pár perc alatt elolvasta, és nevetni kezdett, sűrű bocsánatok körében. Én meg természetesen elpanaszoltam, hogy most vége mindennek utálni fognak, stb.
- Nyugi van! Ugye nem gondoltátok, hogy örökre titokban tarthatjátok? Vállaljátok fel, az mindig jobb, mint úgy együtt lenni, hogy mindenki tudja, de ti akkor is titkolózni akartok. Engem rohadtul nem érdekelne, ha lekapnának Eddel…
- Az te vagy. – motyogtam.
- Én még örülnék is neki! – mosolygott Edward.
- Vagy nem! Paparazzik fognak követni, meg az őrült rajongók! Kész káosz az egész. – siránkozott John.
- Minden jóhoz jár valami rossz. – folytatta Zoe. – Ez az élet rendje! Na, de mit szólnátok, ha bulizni mennénk este? Egy jó kis hely, csak mi négyen…
- Buli egyenlő fotósok. – jegyezte meg John.
- Nem! Buli egyenlő jókedv, és a paparazzikra tojni kell magasról!
- Jó híresség lennél. – motyogott Ed.
- Én megyek! – álltam fel végül. – És ha nem jöttök az a ti bajotok.
- Akkor ezt megdumáltuk! – örvendezett Ed.
- Jó, én is megyek… - állt fel John. – De ennek nem lesz jó vége…
- Jippí! – ugrottam a nyakába, és megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése