Egy fárasztó nap / Hannah szemszöge

Reggel szokás szerint korán keltem, és felébresztettem Zoet is. Ő természetesen aludt volna még. A programszervezőhöz mentünk, aki felvilágosított minket mindenről. Valamiért teljesen lekötötte a figyelmem, és semmi mást nem vettem észre, pedig máskor ez nem így van. Na szép, a sztárság már elvette az eszemet… Egész délelőtt beszélgettem vele, ja nem… ő beszélt nekem, én meg aranyosan bólogattam… a végén már engem is untatott.  Aztán átküldött minket egy személyi edzőhöz… teljesen kiakadtam, utálok valaki felügyelete alatt sportolni, főleg ha nem hatja meg, hogy fáradt vagyok. Futnunk kellet vagy 2 km-t, eközben Zoe egy párszor eltűnt mellőlem, de mindig meglett. Aztán száz-száz felülés és fekvőtámasz. Aztán még 1 km futás… teljesen hullán értünk haza, mindketten ledobtuk magunkat a kanapéra.

-          Egyszer még megöllek, Hannah Jones! – mondta halál komolyan Zoe. Ezen csak nevetni tudtam. – Amúgy éjfélkor a fiúk várnak minket skypeon.  

-          És ezt eddig miért nem mondtad?

-          Szerinted volt rá időm? – rivallt rám Zoe.

Ettem egy szendvicset, de nem tehettem bele szalámit, mert Alicia megtiltotta. Ő a személyi edzőnk. Szóval ettem egy kis kenyeret salátával… nyami… Aztán hirtelen éjfél lett. Zoe laptopján csörgött a skype.

-          Sziasztok! – integettek vidáman a fiúk.

-          Hello! – köszöntünk egyszerre.

-          Azta Zoe, te aztán nyúzott vagy! – mondta John, mire Zoe rám bökött ujjával, hogy az én hibám. Erre megforgattam a szemem.

Elmeséltük nekik, hogy milyen volt a nap, nem kifelejtve a kíméletlen Aliciat, és persze az én ínycsiklandóan finom salátás kenyeremet. Aztán John bejelentette, hogy elmegy zuhanyozni. Pár pillanat múlva csörgött a telefonom. Lefordultam a kanapéról, és átmentem a konyhába, csak ott vettem fel.

-          Szia! – köszönt bele vidámat John.

-          Szia! Na, mi az, amit skypeon nem lehet elmondani? – nevettem.

-          Hát, hogy nagyon hiányzol. – hallottam a mosolyt a hangjában.

-          Tényleg? – pirultam el. – Ó, tényleg, nagyon tetszett az ajándék.

-          Örülök! És, milyen a sztárok világa? – nevetett.

-          Őszintén? Eddig szörnyű, legalábbis Alicia… - forgattam a szemem. Ennyire nőt még nem utáltam.

-          Tudod, már, amikor beszálltunk, ürességet éreztem. – mondta TÉNYLEG őszintén John.

-          K-komolyan? – ámultam el.

-          Igen. És ígérem, amint hazamegyünk, mindent bepótolunk.

-          Miket kéne? – értetlenkedtem.

-          Sügér! – nevetett. Olyan édes a hangja. – Elfelejtetted?

-          Mit? – most komolyan nem vágtam. Talán a fáradtság miatt, vagy csak szimplán hülye vagyok…

-          Hát… a csókunkat…

-          Ja… - aztán egy hatalmas ásítást hallottam a nappali felől. – Szerintem most villámsebesen zuhanyozz le, mert Zoe mindjárt elalszik.

-          Oké, skypeon találkozunk. – és letette.

Mosolyogva mentem vissza a gép elé, ahol Edward és Zoe, már egy ideje csak bámulták egymást. Elbeszélgettem még Eddel, mivel Zoe erre már agyilag nem igen volt képes. Aztán megjött John is, és elköszöntünk egymástól. Azonnal elnyomott az álom… biztos a fáradtságtól. 

Egy fárasztó nap / Zoe szemszöge

Reggel megint korán kellett kelni.

-Jobb, ha hozzászoksz! -nevetett Hannah tetőtől talpig készenlétben, amikor kicsoszogtam reggelit csinálni.

-Ehhez nem lehet! -ásítottam.

Egy programszervező hapsihoz, vagy mihez voltunk hivatalosak, azaz csak Hannah, de mint mindig, jó barátnőhöz méltóan elkisértem. Érdekes módom nekem is felkínált egy helyet a kanapén a pasas, hogy csatlakozzak a beszélgetéshez. Lehuppantam. Az elején még figyeltem. Elmonda, hogy az elején ne számítsunk nagy nézetségre, majd a koncertek alatt/után megnő...aztán fél óra elteltével rájöttem, hogy ez engem egyáltalán nem érdekel. Előkaptam a telefonom, és felnéztem Twitterre. Vetettem egy gyors, lapos pillantást Hannahra. Mikor láttam, hogy teljesen a beszélgetésre koncentrál, felnéztem a srácok Twitteroldalára. Találtam még három tweetet, hogy mennyire hiányzunk nekik. Ez már egy kicsit sok volt, egyszer is értettük, hogy hiányzunk nekik, de vicces volt olvasni a sok irigykedő választ. Aztán találtam egy olyat is, hogy ne feletkezzen meg senki Hannah közelgő videójáról. Az üzeneteket is lecsekkoltam. Meglepő módon az egyiknek a feladója: @planetjedward volt. 'ma éjfél körül legyetek skype-on! akk tudunk dumálni =:) xxx John&Edward' Mondanom sem kell, ezután még lassabban telt az idő. Kb. egész délelőtt ott ültünk, de bárcsak délután is ott lehettünk volna, ugyan is elküldtek minket egy személyi edzőhöz. Eredetileg csak Hannah-nak kellett volna mennie, de rábeszélte a hapsit, hogy én is hadd csatlakozzak hozzá. Az a legrosszabb az egészben, hogy ha agyilag is jelen vagyok a megbeszélésen, akkor ez nem történik meg. De most együtt izzadtunk. Mivel szörnyen lusta vagyok, ez a délután maga a pokol volt számomra. Megszökni sem bírtam, pedig próbáltam feltűnés mentesen elpárologni, de valahogy mindig megtaláltak.

Este hat felé végre haza értünk. Szó szerint beestem az ajtón a kanapéra. Behunytam a szemem, és minden erőmet összeszedtem a barátnőmnek szánt egy mondtahoz.

-Egyszer megöllek Hannah Jones! -erre persze nevetett. Még négy óra, és beszélünk Jedékkel! Ez éltetett. Lassacskán ugyan, de csak elkövetkezett az a pillanat.

-Sziasztok! -szóltak bele vidáman a kamerába.

-Hello! -köszöntünk mi is egyszerre.

-Azta Zoe, te aztán nyúzott vagy! -állapította meg John, mire egy szúrós pillantással Hannahra mutattam. Egy jó darabig négyen beszélgettünk. Aztán John elment zuhanyozni, Hannah meg telefonálni a mit tudom én kijével. Szerény véleményem szerint John volt az, és ezek között alakul valami, de jól titkolják annyi szent. Nekem legalább elmondhatta volna Hannah, a legjobb barátnőm! Erre alapozva megkérdeztem Edwardot, hogy ő tud-e valamit kettejükről testvérétől. Keserűségemre a válasz nemleges volt. Egy ideig eldumálgattunk kettesben, de nem nagy dolgokról, mert majdnem elaludtam. Persze ő, mint egy energiabomba úgy pattogott. Majd előbb Hannah tért vissza, majd öt percre rá John is. Elköszöntünk egymástól.

Rögtön behuppantam az ágyamba, de nem bírtam elaludni. Fantáziafelhő vette körül az agyamat és egy jó darabig nem hagyta, hogy az álomvilág kapujába kerüljek.

Bye bye / Hannah szemszöge

A szálloda elől egy külön kocsi vitt minket a reptérre. Baromkodtunk, nevettünk, nagyon jó út volt, csak sajnos gyorsan véget ért. Mikor kiszálltunk a kocsiból, Jed-headek sokasága fogadott minket. Ők persze mindent aláírtak, fotózkodtak, szóval elvoltak a nagy tömegben. Zoe kicsit szorongott, nem szereti a tömeget. Egyszer csak azt hallom „Kik ezek?” „Ugye nem a barátnőik?” Mielőtt válaszolhattam volna, Edwardék felvilágosítottak mindenkit, hogy csak nagyon jó barátok vagyunk. Aztán a fiúk becsekkoltak, és megengedték, hogy bemenjünk mi is velük. Elvoltunk a boltok között, aztán John félrehívott. Egy kis dobozkát nyomott a kezembe.

 - Mi ez? – néztem rá bambán.

 - Tedd el! De csak este nyisd ki! Se később, se előbb!

 - Oké, de megmondanád mi ez?

 - Meglepetés. – mosolygott.

Arca közeledett az enyémhez. Orra orromat súrolta. De ja vu. Becsukta a szemét. Én ugyan így tettem. Vártuk a pillanatot. Aztán ajka az ajkamra ért. Megcsókolt. Lágyan, de egyszerre szenvedélyesen, testem minden porcikája beleremegett. Aztán szétváltunk. Én a cipőm orrát néztem, annyira zavarban voltam.

-          Ideje visszamenni. – suttogtam.

-          Oké. – mondta John, és átkarolta a vállamat. Nagyszerű érzés volt.

Edék felszívódtak. Kerestük őket, aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy fekszenek a földön.

-          Úristen! Tesó, jól vagy? – kérdezte John. Ekkor észbe kapott, hogy fogja a kezem, és gyorsan elengedte.

-          Jajj, persze, persze! – rázta meg a fejét Edward, és felsegítette Zoet, aki erre egy mosollyal válaszolt. Ezek között van valami, az fix.

Aztán betoppant Liam. Tök idegesen, hadarva mondta a következőket.

-          Gyerünk fiúk, mindjárt indul a gép, beszállás!

A fiúk megöleltek minket, John még egy puszit is adott a homlokomra.

 - Amíg vissza nem érek. – suttogta.

Aztán elindultak a géphez, párszor még visszafordultak integetni, aztán eltűntek. Odamentünk az ablakhoz, és vártunk. Pár perc múlva a gép felszállt.

-          Ott mennek. – suttogtam könnyezve.

-          Ott… - visszhangozta Zoe. Aztán csak sírni kezdett.

Csak nem hiányoznak neki? Ilyen nem gyakran szokott lenni. Aztán Zoe átölelt, és ketten könnyezve néztük, ahogy eltűnik a gépük. 

bye bye... / Zoe szemszöge

A szálloda előtt találkoztunk a srácokkal. Onnan egy külön autóval vittek minket a reptérre. Az út jó hangulatban telt el, sajnos gyorsan. Kiszálva a kocsiból nem hittem a szememnek. Rajongók serege várta a Jedwardot. Ők persze örömmel vetették bele magukat a tömegbe. Aláírásokat osztogattak, és csináltak egy csomó képet. Sok rajongó kérdezte, hogy mi kik vagyunk, erre persze ők azt mondták, hogy a barátaik. Végül is igazuk volt. Rosszul éreztem magam a sok sikítozó rajongó közt. Nem szeretem, ha sokan vesznek körbe, olyan, mintha folytogatni próbálnának. Én inkább a magam embere vagyok. Talán ez magyarázza, hogy nem vonzódom a sztár élethez, nem úgy, mint Hannah ő bezzeg imádta a sok rajongót. Valakinek még aláírást is adott. Én meg szépen eltávolodtam a káosz helyszínétől, és vártam, hogy a srácok elinduljanak becsekkoni. Ez kb. fél óra után be is következett, akkor csatlakoztam hozzájuk. Jedwardék bedobva a vonzerejüket rábeszélték a nőt a pult mögött, hogy mi is hadd menjünk be velük a váróterembe. Még egy óra volt a gép felszállásáig. Az idő egy részét az ajándék boltok tartalmának feldúlásával töltöttük. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Hannah és John eltüntek. Összenéztem Edwarddal, aki szintúgy értetlen képet vágott. Abbahagytuk az apróságok nézegetését, mert megláttunk egy napszemüveges álványt. Felpróbáltuk majdnem az összes szemüveget. Edward nyomott pár kattott a mobiljával, aztán ott hagytuk a boltocskát és ugrálunk pár sort, mint az óvodások. Háttal mentem előre, Ed irányított kézenfogva, röhögőgörcstől szenvedve. Nem nagyon figyeltem a lábamra, rosszul léptem és hanyatt vágódtam. Mivel Edwarddal össze volt kulcsolva a kezünk, magammalrántottam és rám esett. Ott feküdtünk a hideg padlón és nevettün egymáson, a nevetés lassan átment mosolygássá, aztán már csak néztük egymást. Elvesztem Edward gyönyörű zöld szemében. Közelített ajkaival.

-Úristen! Tesó jól vagytok? -hallottam John rémült hangját.

-Jajj persze, persze! -rázta meg a fejét Edward, hogy kitisztuljon. Feltápászkodott, majd felsegített. Köszönet képpen egy sokat mondó mosolyt vetettem rá. Csak akkor éreztem meg a sajgó fájdalmat a hátamban. Leporoltuk a ruhánkat, bár nem értem, hogy ő miért az övét, nem is ő volt a felmosórongy. Liam szaladt oda hozzánk. Valószínüleg nem láthatta a szitut, mert hadarva ledarálta:

-Gyerünk fiúk! Mindjárt indul a gép! Beszállás!

John és Ed megöleltek minket. Mintha John puszit is nyomott volna Hannah homlokára. Elmosolyodtam, olyan aranyosak voltak együtt. Jó lett volna, ha összejönnek. Aztán már mentek is. Párszor visszafordultak, és integettek.

A felkelő nap sugaraiban szállt fel a gépük.

-Ott mennek! -szipogott Hannah.

-Ott. -válaszomra rátört egy síróroham. Átöleltem vígazstalás képpen, bár nem nagyon értettem, mert tartalmas hetek várnak még rá, és kevesebb, mint egy hónap múlva újra látthatja őket. Telefonról felmentem Twitterre, ki akartam írni, hogy jó utat Jedward. De láttam, hogy ők előttemm egy perccel ezelőtt írták: '@HannahJones és @zoe(: már most nagyon hiányoztok.' Nyomtam egy retweetet, és válaszoltam: 'ti is, legyen szép napotok;).'

A szerződés / Hannah szemszöge

Ráérősen baktattunk az utcákon, én felpörögve, Zoe mogorván. Nem szereti Jedéket. Legalábbis ezt mutatja mindenkinek… De én átlátok rajta, bizony! Muhahahaha! Na, szóval odaértünk. Edward nyitott ajtót mosolyogva, amit főképp Zoenak szánt. A szoba közepén egy asztal állt, papírkupaccal díszítve, három székkel.

-          Hannah, beszélnünk kell veled! – mondta halál komolyan John. A szeme csillogott, szóval csak jó lehet! Remélem… Leültem.

-          Zoe, bocsi, de ez a hármunk üzlete. De ha akarod, végig nézheted az ágyról.

-          No para! – kacsintott Zoe, és lehuppant az ágyra.

-          Szóval Hannah! – vágott bele John. – Lenne kedved előttünk fellépni a következő turnénk állomásain? – eltátottam a szám, Zoe meg kiköpte a vizét. Ez most komoly?

-          Mi van? – akadt ki drága barátnőm. Ennél azért több megértést vártam…

-          Már egy ideje kerestünk egy énekest vagy bandát, aki, akik előttünk lépnek fel, és Hannahnak iszonyú jó hangja van. Liam azt mondta, szerezzük meg, minden áron, Mert a múltkori is tetszett a közönségnek. – erre elmosolyodtam, John meg vissza. Mélyen a szemembe nézett, és egyszerűen elolvadtam.

-          Nanana! Ácsi! És velem mi lesz?

-          Velünk jössz! – nevetett Edward, mintha valami teljesen nyilvánvaló dologra kérdezett volna rá Zoe. Zoe szeme elkezdett csillogni a könnyektől, és kiszaladt a mosdóba. Két perc múlva visszajött, pont mikor aláírtam a szerződést. Aláírtam volna…

-          Mi?! Ne! – ugrott volna felénk Zoe, ha Edward le nem fogja.

-          Nyugi! Tök jó lesz! John majd megtanít még jobban gitározni. És hidd el, nem fogsz unatkozni! És csak itt az Egyesült Királyságon belül lenne úgy is!

-          Pff. Már jobban gitározok nála. – vetette oda bunkón Zoe. Néha már nagyon elegem van belőle… – De ezt így nem lehet csinálni! Meg kéne beszélni normálisan! – ordította. És itt szakadt el a cérna.

-          Azt próbálnánk, ha nem hisztiznél állandóan! Egyszer jó lenne, ha nem csak magaddal törődnél! Nem érzed, hogy kezdesz sok lenni? – ordítottam rá. Most tényleg mérges voltam. Barátnőként támogatnia kellene. Ehelyett? Még le is torkol. Hát szép!

-          És mikor indultok? – suttogta.

-          Indulunk. – mosolygott Edward. Ennek teljesen kimaradt az elmúlt két perc? – A turné egy hónap múlva kezdődik. Addig Hannah klipje is le lesz forgatva. – erre Zoe megint sírni kezdett.

Suttogtak még ott magukban valamit, de az nem értettük. Odasétáltam az asztalhoz, és rákérdeztem.

-          Akkor aláírhatom végre a szerződést? – Zoe egy pillanatig gondolkozott rajta, majd bólintott.

-          Mindenképpen. – ezt már szeretem!

-          Holnap nem akartok kikísérni minket a reptérre? – érdeklődött John. Letörve néztem rá. Máris mennek?

-          Már mentek?

-          De egy hónap múlva újra találkozunk! – biztosított minket Ed. – Sőt! Ha lesz időnk, egyszer-kétszer be is nézünk hozzátok.

-          Oké, ott leszünk! – palástoltam csalódottságomat. De végül is valóra válik az álmom, nem panaszkodhatok!

Mindkettejüket megöleltük, John erősen magához szorított, és megpuszilta az arcom. Aztán Zoeval hazamentünk.

A szerződés / Zoe szemszöge

Énem egyik fele már nagyon várta az újabb találkozást Jedwardékkal, de a másik részem menekült volna a világból. Nem akartam beleesni egy hírességbe, sőt még jobban nem egy ilyen idióta hírességbe. Így hát húztam a számat Hannah ajánlatán, hogy átmehetnénk, de megígértem Edwardnak, hogy majd benézünk hozzájuk, ezért elmentem. Pont ő nyitott ajtót, sugárzó arccal invitált beljebb minket. A szálloda szoba úgy nézett ki, mint egy iroda. Egy hatalmas papírtömb volt a kis asztalon, ami középre lett húzva, körülötte három szék volt.

-Hannah beszélnünk kell veled! -mondta komolyan John, és rámutatatott egy székre, hogy üljön le. Barátnőm döbbenten ugyan, de helyet foglalt. Egyikünk sem értette a szitut.

-Zoe, bocsi de ez a hármunk üzlete! De ha akarod végig hallgathatod az ágyról. -mosolygott Ed.

-No para! -kacsintottam és egy pohár vízzel lehuppantam az egyik ágyra. Feszülten figyeltem, hogy most mi lesz, de egyikük sem szólat meg. Belekortyoltam a vizembe.

-Szóval Hannah! Lenne kedved elöttünk fellépni a következő turnénk állomásain? -vágott a közepébe John, mire kiprüszköltem a számban lévő folyadékot.

-Mi van? -döbbentem le.

-Már egy ideje kerestünk egy énekest, vagy bandát, aki, akik elöttünk lépnek fel, és Hannahnak iszonyú jó hangja van! Liam azt mondta, hogy szerezzük meg minden áron, mert a múltkori is tetszett a közönségnek! -lelkendezett John, mire Hannah elővette a 'fülig szerelmes vagyok' vigyorát, és kinyőgött egy igent.

-Nanana! Ácsi! És velem mi lesz?! -vetettem fel az életbevágóan fontos kérdést lakótársamnak.

-Velünk jössz! -nevetett Edward. Tönkre tesznek mindent! Könnyel gyűltek meg a szemeim, ami nem sokszor szokott előfordulni velem, ezért berohantam a mosdóba, megmostam az arcom és visszamentem az események színterére. Hannah éppen aláíni készült a szerződést.

-Mi? Ne!!! -ugrottam volna neki, de Edward megállított.

-Nyugi! Tök jó lesz. Majd John megtanít még jobban gitározni. És hidd el nem fogsz unatkozni! Ígérem! És csak itt az Egyesült Királyságon belül lenne úgy is!

-Pff...már jobban gitározok nála! -jegyeztem meg újra elővéve a mogorva énem. -De ezt így nem lehet csinálni! Meg kéne beszélni normálisan! -fakadtam ki.

-Azt próbálnánk, ha nem hisztiznél állandóan! Egyszer jó lenne, ha nem csak magaddal törődnél! Nem érzed, hogy kezdesz sok lenni? -vágta a képembe Hannah. Pont ő, akitől nem vártam volna.

-És mikor indultok? -kérdeztem csendesen.

-Indulunk. -helyesbített Edward. -a turné egy hónap múlva kezdődik. Addig Hannah klippje is le lesz forgatva. -néztem egy nagyot. Klippet akarnak vele fogrgatni?! Dá hát nem is híres! Elrontják a barátnőmet! Újra könnyes lett a szemem, de mivel Ed még mindig eősen fogta a kezemet, hogy ne okozzak senkiben kárt, nem tudtam elmenekülni.

-Héj nyugí! -ölelt át fogvatartóm. -Minden rendben lesz, csak lazíts! -olyan jó volt a karjaiban lenni. Agyam leblokkolt, és nem tudtam kiszabadítani magam a szorító karokból. Aztán hirtelen visszatért az öntudatom.

-Minden? -kérdeztem és elhúzódtam Edwardtól. Letöröltem könnyes szemem, aztán ránéztem Hannahra, aki ledöbbenten nézett végig rajtam. Most látott először sírni évek óta. Talán a Jedik vannak rám ilyen hatással, hogy előjönnek az érzelmek, még akkor is, ha nem akarom.

-Minden. -mosolygott Edward. Olyan romantikus lett volna ez a pillanat, ha nincs a szobában John, és Hannah. Nem tudtam tovább hazudni magamnak, totál belesetem a szőke hercegbe.

-Akkor aláírhatom már végre a szerződést?! -kíváncsískodott barátnőm.

-Mindenképpen. -válaszoltam.

-Holnap nem akartok kikisérni minket a reptérre? -érdeklődött John.

-Már is mentek? -néztem egy nagyot.

-De egy hónap múlva újra találkozunk! Sőt ha lesz időnk lehet, hogy benézünk hozzátok egyszer-kétszer. -nyugtatott meg Ed.

-Oké ott leszünk! -lelkendezett Hannah. Köszöns képpen megöletük a srácokat, és elindultunk hazafelé.

Nincsenek véletlenek / Hannah szemszöge

Izgatottan rohantam a stúdióig, berontottam a főbejáraton, majd elegánsan megálltam a stúdió előtt, és kedvesen benyitottam. A fiúk már bent voltak, mikor beléptem John elmosolyodott, majd úgy tett, mintha éppen nagyon fontos dolgot olvasna a kottán…

Bementünk a fülkébe, felénekelni a közös dalt. Elindult a fülesemben a zene, és elkezdtem énekelni. Aztán a fiúk része jött. Végül a refrén. Aztán megint én, és megint a fiúk. Vagy ötször felvettük a dalt, hogy a vokál is meglegyen. Mikor végeztünk, Ed bejelentette, hogy ő most elmegy, mi addig maradjunk itt. Furcsálltuk, de mondtuk, hogy, oké, menjen.

Aztán jött az én dalom. Ezt is felvettük párszor, majd az utolsó felvétel előtt bejött John, hogy mondani akar valami. Robbyval kikapcsoltatta a mikit, és bezárta az ajtót.

-          Hannah. Szeretnék kérdezni valamit.

-          Oké, állok elébe! – mosolyogtam.

-          Szóval… a felől… szeretnék… érdeklődni…

-          Igen? – segítettem rá egy kicsit. Nagyon elpirult már…

-          Hogy… van programod ma délután? – bökte ki gyorsan, mire csak bámultam.

A szavai visszhangzottak bennem. Ő… most… randira hívott?

 - Öööö… - nyögtem… - p-persze! – hebegtem. Nagyon meglepődtem. Bele is pirultam.

 - Oké, akkor… a felvétel után?

 - Oké…

Azzal kiment, és felvettük még egyszer utoljára a dalt. Most valahogy sokkal jobban ment. Robbyval megbeszéltük, hogy két hét múlva klipet forgatunk, és utána még írok pár dalt, és lesz lemezem.

Míg beszéltünk Robbyval, John kint várt, és mikor kiléptem, megfogta a kezem. Ebbe teljesen belepirultam. Kézen fogva sétáltunk ki az épület elé, a recepciós meg csak nézett. John kihúzott a parkba, és leültünk egy padra.

-          És most ismerkedni fogunk… - mosolygott. Olyan szépen mosolyog.

-          Oké… - haraptam az ajkamba. Egy fiúnak még sosem meséltem az életemről, vagy ilyesmikről. Nem igazán érdekelte…

-          Nos… öm… mi mondjuk a kedvenc… színed? – elnevettem magam. Elég béna csajozós duma! De nekem bejön.

-          Öm… asszem a lila.

-          Értem… ö…

-          John… első randikon nem ilyesmiről szokás beszélni! – nevettem.

-          Hát… akkor mondjuk… - és körülpásztázott mindent a szemével. Mindent, amit esetleg fel tud használni. Ezen csak mosolyogtam. – Szereted a sushit?

-          Ö… - mi?! Sushi?! Gyűlölöm… úgy egyáltalán a halat utálom… - nem szeretem, bocsi… - hogy én milyen jó színésznő vagyok… máskor, ha valaki erről kérdez, szétordítom a fejét, hogy utálom a sushit.

-          Értem… hmm…

Aztán zenét hallottam. Elnéztem az irányába, és egy körhintát pillantottam meg. Mivel John eléggé kivolt amiatt, hogy nem sikerült ez a kérdezős valami, hát megfogtam a kezét, felrángattam, és elvonszoltam a körhintáig. Mikor odaértünk, elmosolyodott. Kifizettünk egy kört, és felugrottunk rá. Nagyon jól éreztük magunkat. Csak körbe-körbe, nevetve. Aztán, mikor vége lett a körnek, John vett nekem vattacukrot, mert az is volt. Sőt. Dodzsem is volt, ugyanis ilyen vándor vidámpark, vagy mi volt ott. Beültünk a dodzsembe, és egymás ellen versenyeztünk. Egyszer csak nekem jött. Nagyon jól éreztük magunkat. Felültünk az óriáskerékre is, ami fent hirtelen megállt. Először megijedtünk, de aztán ment tovább, és csak nevettünk. Mikor sötétedni kezdett, kivonszolt a park közepére, ahol egy szökőkút volt. Az elkezdett színesen világítani. Ránk fújta permetét. John megfogta a kezem, és közelebb húzott. Orrunk összeért. Már majdnem megcsókolt, mikor fordult a szél, és a szökőkút vizét ránk fújta, ami nagyon hideg volt. A csók ugyan nem sikerült, de csak nevettünk. Két kezébe vette az arcom. Aztán tüsszentettem egyet.

-          Szerintem ideje menni! – nevetett.

-          Igen, szerintem is. – nevettem vele.

Kézen fogva mentünk, hazakísért, majd az ajtóban szorosan megölelt. Örökre így tudtam volna maradni, de az ég dörgött egyet.

-          Oké, Isten, már megyek is! – kiabált az ég felé.

-          Te hülye! – nevettem.

-          Viszlát, holnap! – suttogta, és megpuszilta az arcom.

-          Holnap. – helyeseltem.

És elment. Örömömben hangosat nevettem, és forogtam közbe. Aztán bementem, és megláttam Zoet, amint kissé mosolyog, majd felém fordult.

-          Te meg hol a frászban voltál? – kérdezte szemrehányóan.

-          Elhúzódott a felvétel, bocsi…

-          De hát találko… - harapta el a mondatot. Kivel találkozott? Csak nem Edwarddal? Akkor hát azért ment el! Mielőtt szólhattam volna bármit is, Zoe elhúzott a szobájába egy jó éjszakáttal.