Reggel szokás szerint korán keltem, és felébresztettem Zoet is. Ő természetesen aludt volna még. A programszervezőhöz mentünk, aki felvilágosított minket mindenről. Valamiért teljesen lekötötte a figyelmem, és semmi mást nem vettem észre, pedig máskor ez nem így van. Na szép, a sztárság már elvette az eszemet… Egész délelőtt beszélgettem vele, ja nem… ő beszélt nekem, én meg aranyosan bólogattam… a végén már engem is untatott. Aztán átküldött minket egy személyi edzőhöz… teljesen kiakadtam, utálok valaki felügyelete alatt sportolni, főleg ha nem hatja meg, hogy fáradt vagyok. Futnunk kellet vagy 2 km-t, eközben Zoe egy párszor eltűnt mellőlem, de mindig meglett. Aztán száz-száz felülés és fekvőtámasz. Aztán még 1 km futás… teljesen hullán értünk haza, mindketten ledobtuk magunkat a kanapéra.
- Egyszer még megöllek, Hannah Jones! – mondta halál komolyan Zoe. Ezen csak nevetni tudtam. – Amúgy éjfélkor a fiúk várnak minket skypeon.
- És ezt eddig miért nem mondtad?
- Szerinted volt rá időm? – rivallt rám Zoe.
Ettem egy szendvicset, de nem tehettem bele szalámit, mert Alicia megtiltotta. Ő a személyi edzőnk. Szóval ettem egy kis kenyeret salátával… nyami… Aztán hirtelen éjfél lett. Zoe laptopján csörgött a skype.
- Sziasztok! – integettek vidáman a fiúk.
- Hello! – köszöntünk egyszerre.
- Azta Zoe, te aztán nyúzott vagy! – mondta John, mire Zoe rám bökött ujjával, hogy az én hibám. Erre megforgattam a szemem.
Elmeséltük nekik, hogy milyen volt a nap, nem kifelejtve a kíméletlen Aliciat, és persze az én ínycsiklandóan finom salátás kenyeremet. Aztán John bejelentette, hogy elmegy zuhanyozni. Pár pillanat múlva csörgött a telefonom. Lefordultam a kanapéról, és átmentem a konyhába, csak ott vettem fel.
- Szia! – köszönt bele vidámat John.
- Szia! Na, mi az, amit skypeon nem lehet elmondani? – nevettem.
- Hát, hogy nagyon hiányzol. – hallottam a mosolyt a hangjában.
- Tényleg? – pirultam el. – Ó, tényleg, nagyon tetszett az ajándék.
- Örülök! És, milyen a sztárok világa? – nevetett.
- Őszintén? Eddig szörnyű, legalábbis Alicia… - forgattam a szemem. Ennyire nőt még nem utáltam.
- Tudod, már, amikor beszálltunk, ürességet éreztem. – mondta TÉNYLEG őszintén John.
- K-komolyan? – ámultam el.
- Igen. És ígérem, amint hazamegyünk, mindent bepótolunk.
- Miket kéne? – értetlenkedtem.
- Sügér! – nevetett. Olyan édes a hangja. – Elfelejtetted?
- Mit? – most komolyan nem vágtam. Talán a fáradtság miatt, vagy csak szimplán hülye vagyok…
- Hát… a csókunkat…
- Ja… - aztán egy hatalmas ásítást hallottam a nappali felől. – Szerintem most villámsebesen zuhanyozz le, mert Zoe mindjárt elalszik.
- Oké, skypeon találkozunk. – és letette.
Mosolyogva mentem vissza a gép elé, ahol Edward és Zoe, már egy ideje csak bámulták egymást. Elbeszélgettem még Eddel, mivel Zoe erre már agyilag nem igen volt képes. Aztán megjött John is, és elköszöntünk egymástól. Azonnal elnyomott az álom… biztos a fáradtságtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése