A hotelben / Zoe szemszöge

Kora reggel fel kellett kelnem Hannah miatt. Szó szerint kirángatott az ágyból, mert nem akartam felkelni. A mai nap bántam meg, hogy két hónapja összeköltöztem vele. Nem megy nekem ez a pörgős élet, amit ő él, túl lusta vagyok hozzá, bár legtöbbször ő is az. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, és magamra kaptam egy farmert egy szürke toppal, és egy inggel. Kiszempillaspiráloztam a szememet, felvettem kedvenc tornacipőmet és kész voltam az induláshoz.

Ha rajtam múlt volna csak szép lassan megyek az úton, ezért Hannah leintett egy taxit és azzal mentünk tovább.

A stúdióban leültem egy székre és egy ideig figyeltem az éneklők bohóckodását, de nem tudtam nevetni rajta, talán mert nem voltam köztük, és álmos is voltam. Már alig bírtam nyitva tartani a szememet. Arra eszméltem fel, hogy Hannah azt mondja, hogy jó mi is megyünk a szállodába.

Ott első dolgom az volt, hogy levettem a cipőmet és ledőltem valamelyik szőkeség ágyára. Nem érdekelt, hogy mennyire bunkó vagyok, de nem engedtek haza menni, így most visszakapták. Gyorsan elnyomott az álom.

Arra kelltem, hogy már teljesen besötétedett, és már csak Edward volt a szobában rajtam kívül. Odajött hozzám és leült az ágy mellé. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, egy jó fajta izgatottság járta át minden porcikámat.

-Kipihented magad? -kérdezte aranyosan. Bólogadtam. Kisimította kócos hajamat a szememből, és közelített szájával az enyém felé. Már majdnem megcsókolt, mikor... felébredtem?!

-Úúúú! -csúszott ki a számon az álmomat visszaidézve. Nem az volt a legnagyobb bajom, hogy Edward majdnem megcsókolt, mondjuk részben az is, de nagyobb részben az, hogy álombeli lényem akarta ezt.

-Mi az? -kérdezték egyszerre kíváncsiskodva Jedwardék.

-Mi? Ja! Semmi, csak...rosszat álmodtam. -válaszoltam. Tulajdonképpen ez nem számított rossz álomnak, semmi rossz érzés nem volt benne, sőt miután felkelltem és eltelt néhány másodperc sem volt rossz érzésem, de mivel mások is itt voltak a szobába, még ha nem is tudták az álmom tartalmát, csinálnom kellett valamit.

Lemásztam az ágyról és a mosdó felé vettem az irányt. Ott hideg vízzel leöblítettem az arcomat. Belenéztem tükörképem barnán sugárzó szemeibe, majd lehunytam enyéimet. Vettem egy mély lélekzetet, de nem ment ki az álom a fejemből. Egy pillanatra továbbgondoltam az egészet.

-Nem! Zoe, ne legyél ennyire hülye! -mondtam tükörképem arcába, de arról csak nem ment le az álmodozó mosoly. Kopogtatás hallatszott kintről.

-Mindek oké, Zoe?
-Igen, persze! -kinyitottam az ajtót, és olyan közel álltam Edwardhoz, hogy éreztem mentolos lehelletét. Beleborzongtam. Aztán rájöttem, hogy ő Edward. Akármennyire is akarta megcsókolni énem egyik része, amiatt a nyomorult álom miatt, nem engedhettem meg ezt magamnak.

-Bocsi! Elálnál az útból? -kérdeztem a bunkó hangnemmel.

-Ja, persze, semmi gond! -kapott észhez. Nem hittem el, hogy nem tudom felidagesíteni, pedig már egy jó párszor voltam vele nem is kicsit paraszt. Visszamentem a dalszövegírókhoz.

-Hogy áll a dal? Haza mehetünk már végre?
-A szöveg már kész van! -mondta boldogan Hannah, ügyet sem vetve a msodik kérdésemre.

-Szuper! Na menjünk innen! -válaszoltam flegmán. Mire barátnőm mosolyogva megingatta a fejét és ránézett Johnra. Valami nagyon nem stimmelt kettejük között. Nem akartam, hogy összejöjjenek, mert akkor még több időt kell Edwarddal töltenem, és ez az álmom után kezdett veszélyes lenni a számomra. Nekem nem lesz ecsetfejű pasim, ráadásul szőke! Az elkövetkezendő napokban, amikor írják a zenét a dalhoz és felveszik azt, minden erőmmel akadályozni fogom, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz! Tervem elképzelése után egy sátáni vigyor jelent meg az arcom.

Rögtön elhatározásom után akadályba ütköztem.

-Tényleg Hannah! Nem akarod megadni a telefonszámod? -mosolygott John. Az persze teljes örömmel felsorolta a számokat. Aztán a biztonság kedvéért John is megadta az övét, sőt Edward is. Na szép, első dolgom az lesz, hogy titokban kitörölöm a számokat.

-Reméljük még látunk titeket! -nézett rám reménykedve Edward, és ölelésre nyújtotta a karját.

-Boccs, ezt passzolom! -mondtam, mire Hannahhoz fordult és neki adott egy jó nagy ölelést. Egy kicsit féltékeny voltam rá, de emlékeztettem magam arra, hogy ő nem egy Jared Leto. Hannah áradozásait hallgatva próbáltam a lehető leggyorsabban elhagyni a hotelt, de ő csak a fellegekben járva cammogott mellettem.