A nagy találkozás/ Zoe szemszöge

Már három órája csöveztünk a szálloda előtt Hannahval. Nagyon elegem volt abból, hogy ahányszor nyílik az ajtó a Jedward-bolond rajongók sikítozni kezdtek. Eddig persze egyszer sem ők jöttek ki, nehogy elmehessünk innen. Jó lehet, hogy nem szeretem a Jedwardot, de Hannah a legjobb barátnőm, és ő imádja ezt a két idiótát. Megkért, hogy menjek el vele, mert nem akar ismeretlenek között lenni egyedül. Ahhoz képest tök jól elvolt a dobhártya szaggató hangú csajok közt. El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz itt a koncerten, mert oda is el kell kísérnem barátnőmet. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe és maxra állítottam a hangerőt. Beültem egy fa alá, és élveztem a zenét, amíg újra fel nem csendültek a hajszáll vékony hangok, de most nem halkultak el. Skandálásba kezdtek:

-Jedward! Jedward!

Sóhajtottam egyet és elraktam a telefonom, úgysem volt értelme zenét hallgatni, ha nem is hallom. Kíváncsian tápászkodtam fel. Mikor megpillantottam a két szőke gravitációval dacoló hajat, egyből tudtam, hogy mindjárt mehetünk haza. Hannah megfogta a karomat és odavonszolt a tömeg közepébe. Ott álltam mártírként, és vártam, hogy mi lesz. Elképzeltem magamat kívülről, és megmosolyogtam a szituációt. Arra eszméltem fel gondolataimból, hogy valaki megfogta a kezemet és feltolta rajta a pulcsit. Egy alkoholos filctoll szántott végig a bőrömön.

-Mi a fene? -húztam el a karom, így egy hatalmas fekete csík lett rajta végig.

-Jajj bocsánat! Miért húztad el a kezed? -pislogott rám nagy szemekkel az egyik szöszi.
-Én miért húztam el a kezem? Te miért húztad fel a pulcsim? És egyáltalán minek firkálsz össze? -kérdeztem a szokottnál ellenségesebben.

-Gondoltam, hogy a karodra kéred az aláírást, mert nincs nálad se papír, se semmi! -védekezett.

-Jah én...nekem nem kell aláírás! -nem akartam megbántani, de csalódott képet vágott, ezért habozás után folytattam. -Én csak egy képet szeretnék veletek, és a barátnőmmel. -rukkoltam elő valami hihetővel, erre persze felvirult az arca.

-Az más! John, picturetime! -szólt oda ikertestvérének, gondolom Edward. Hannah áradozásaiból aklarva akaratlanul megjegyeztem a nevüket. De hogy melyiik-melyik arról fogalmam sem volt, úgy általában.

Mikor Hannah is előkerült a tömegből, csináltunk pár képet: puszisat, ölelőset, vicceset...A végére egész jól belejöttem. Ránéztem a telefonom kijelzőjére, és csodálkoztam, hogy repül az idő. Rám jött a pisilés, ezért bekéreckedtem a szállodába. A mosdóban megnéztem magam a tükörben, hogy minden oké-e a frizurámmal, meg a sminkemmel, hátha találkozunk Hannah-val hazafelé pár helyes sráccal.

A szálloda előcsarnokában gyönyörködtem, mikor egy hang megszólalt mögöttem.

-Hogy hívnak? -kérdezte érdeklődve. Megijedtem, mert hirtelen ért a 'támadása'. Felsikkantottam.

-Úristen! A frászt hozod az emberre! -fordultam meg, mire az egyik ecsetfejjel találtam szembe magam. Erre persze még jobban meglepődtem és kieső szemekkel néztem rá.

-Nem Isrten, Edward, de kössz a feltételezést! -poénkodott. Idiótán néztem rá, nem nevettem, bezzeg ő, mint a tejbetök. -Szóval mi a neved?értetlenkedtem.

-Zoe.

-Egy igazi Jedhead mi?

-Mi? -

-Jedward rajongó...vagy is már nem vagyok benne biztos.
-Mert nem is vagyok az igazából! Csak a barátnőmet kísértem el. -erre egy kicsit csalódottan nézett, de aztán újra felvirult.

-Azta! Már jó régóta kint dekkoltatok, láttalak titeket az ablakból! -dicekedett. -Nagyon jó barátok lehettek..

-Jah, azok vagyunk. -mondtam közömbösen. -De mi? Láttál? Mi a fenének nem tudtatok előbb lejönni?! Már rég otthon lehetnék! -fakadtam ki.

Hannahnak elkerekedett a szeme, és nem is szólalt meg egy jó darabig.

-Ha ilyen szép a kilátás, kár elmulasztani az alkalmat, hogy nézhessük. -mosolygott a világ legszebb mosolyával a képembe, mintha flörtölni akarna velem.

-Oké. -vetettem rá egy idióta pillantást. Még mindig úgy nézett. -Tudod nekem nem jönnek be a hagyma hajú pasik. Bocsi. -ábrándítottam ki szerencsétlent, aki most világfájdalmas arccal pislogott. -Őőőő de én most asszem én megyek! Szia! -gyorsan faképnél hagytam, és kiviharzottam a hotelből. Karonfogtam Hannah-t és elvonszoltam a buszmegállóig.

-Na mi az? Mi történt?
-Egy bunkó paraszt vagyok!

-Örülök, hogy leesett! -nevetett barátnőm, aki igen csak fel volt dobva a kedvenceivel való találkozás miatt. Mikor látta, hogy az arcom ugyanolyan feszült maradt, semmi szokásos vigyor nem jelent meg rajta, rákérdezett. -Már megint mit csináltál te lány?
-Most kosaraztam ki az egyik jedit! És nem valami kedvesen! És bocsánatot sem tudok kérni! Valószínűleg soha az életben nem fogok velük újratalálkozni! Olyan egy idióta vagyok!