A szálloda előtt találkoztunk a srácokkal. Onnan egy külön autóval vittek minket a reptérre. Az út jó hangulatban telt el, sajnos gyorsan. Kiszálva a kocsiból nem hittem a szememnek. Rajongók serege várta a Jedwardot. Ők persze örömmel vetették bele magukat a tömegbe. Aláírásokat osztogattak, és csináltak egy csomó képet. Sok rajongó kérdezte, hogy mi kik vagyunk, erre persze ők azt mondták, hogy a barátaik. Végül is igazuk volt. Rosszul éreztem magam a sok sikítozó rajongó közt. Nem szeretem, ha sokan vesznek körbe, olyan, mintha folytogatni próbálnának. Én inkább a magam embere vagyok. Talán ez magyarázza, hogy nem vonzódom a sztár élethez, nem úgy, mint Hannah ő bezzeg imádta a sok rajongót. Valakinek még aláírást is adott. Én meg szépen eltávolodtam a káosz helyszínétől, és vártam, hogy a srácok elinduljanak becsekkoni. Ez kb. fél óra után be is következett, akkor csatlakoztam hozzájuk. Jedwardék bedobva a vonzerejüket rábeszélték a nőt a pult mögött, hogy mi is hadd menjünk be velük a váróterembe. Még egy óra volt a gép felszállásáig. Az idő egy részét az ajándék boltok tartalmának feldúlásával töltöttük. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Hannah és John eltüntek. Összenéztem Edwarddal, aki szintúgy értetlen képet vágott. Abbahagytuk az apróságok nézegetését, mert megláttunk egy napszemüveges álványt. Felpróbáltuk majdnem az összes szemüveget. Edward nyomott pár kattott a mobiljával, aztán ott hagytuk a boltocskát és ugrálunk pár sort, mint az óvodások. Háttal mentem előre, Ed irányított kézenfogva, röhögőgörcstől szenvedve. Nem nagyon figyeltem a lábamra, rosszul léptem és hanyatt vágódtam. Mivel Edwarddal össze volt kulcsolva a kezünk, magammalrántottam és rám esett. Ott feküdtünk a hideg padlón és nevettün egymáson, a nevetés lassan átment mosolygássá, aztán már csak néztük egymást. Elvesztem Edward gyönyörű zöld szemében. Közelített ajkaival.
-Úristen! Tesó jól vagytok? -hallottam John rémült hangját.
-Jajj persze, persze! -rázta meg a fejét Edward, hogy kitisztuljon. Feltápászkodott, majd felsegített. Köszönet képpen egy sokat mondó mosolyt vetettem rá. Csak akkor éreztem meg a sajgó fájdalmat a hátamban. Leporoltuk a ruhánkat, bár nem értem, hogy ő miért az övét, nem is ő volt a felmosórongy. Liam szaladt oda hozzánk. Valószínüleg nem láthatta a szitut, mert hadarva ledarálta:
-Gyerünk fiúk! Mindjárt indul a gép! Beszállás!
John és Ed megöleltek minket. Mintha John puszit is nyomott volna Hannah homlokára. Elmosolyodtam, olyan aranyosak voltak együtt. Jó lett volna, ha összejönnek. Aztán már mentek is. Párszor visszafordultak, és integettek.
A felkelő nap sugaraiban szállt fel a gépük.
-Ott mennek! -szipogott Hannah.
-Ott. -válaszomra rátört egy síróroham. Átöleltem vígazstalás képpen, bár nem nagyon értettem, mert tartalmas hetek várnak még rá, és kevesebb, mint egy hónap múlva újra látthatja őket. Telefonról felmentem Twitterre, ki akartam írni, hogy jó utat Jedward. De láttam, hogy ők előttemm egy perccel ezelőtt írták: '@HannahJones és @zoe(: már most nagyon hiányoztok.' Nyomtam egy retweetet, és válaszoltam: 'ti is, legyen szép napotok;).'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése