Nem minden sikerül, de valami nagyon is / Zoe szemszöge

Kopogtatásra ébredtem. Ránéztem az órára, dél múlt pár perccel. Hannah már délelőtt elviharzott a találkozóra Jedékkel. Kimásztam az ágyból és elcsoszogtam az ajtóig. Egy hatalmas ásítással nyitottam ki.

-Ki rendelt ebédet? -nevetett Edward, mire én gyorsan becsuktam a számat és lejebb húztam a pizsamának használt pólót.

-Te meg mi a frászt keresel itt? -kérdeztem. Már fel sem tűnt, hogy két perce még aludtam.

-Kaját hoztam, mert gondoltam a lustulós napon még a telefont sem fogod felemelni.
-De ha pihenős napot tartok, akkor valószínüleg még alszom ilyenkor is! -világosítottam fel, és behúztam az ajtón, hogy ne lássa meg senki a gyönyörú oroszlánsörényemet a comb villantós pólóval.

-Bocsi! -nézett rám bociszemekkel.

-Na jó, ha nagyon akarsz, csatlakozhatsz! Csak várj pár percet, rendbe szedem magam! -utasítottam, mire elmosolyodott, és szalutált egyet. Szép lassan bementem a fürdőbe. Ott kapkodni kezdtem, hogy minnél töbett lehessünk együtt. Két perc alatt le is tudtam a fogmosást, a hajam kifésülését, és a sminkelést. A szobámban felkaptam az új pólómat, és egy farmert. Majd megint csak lassan kisétáltam.

-Azta! Gyors voltál!
Hidd el nekem, nem siettem! -hazudtam. Gondolom egyből rájött, mert fura fejett vágott, de nem kérdezőskögött. -Na és mi finomat hoztál? -tereltem a témát.

-Gyros-t!

-Nyami! -csaptam le rá azonnal. Lehuppantunk a kanapéra, a tv elé. -Egy filmet esetleg? -vetettem fel teli szájjal.

-Oké. -válaszolt Edward. Valami oltári nagy baromság akadt először a kezembe. Alig bírtuk megenni a kaját, mert nem tudtuk abbahagyni a röhögést.

Sajnos gyorsan eltelt a másfél óra. Nem tudtam, hogy mi legyen, de nem akartam, hogy elmenjen Ed.

-És most? -tűnődött, mire megnyugodtam.

-Hm..ez egy jó kérdés.
-Nem akarunk kimenni a házból esetleg?

-Ez egy lustulós nap! -emlékeztettem.

-Ugyan a nevetéssel elégetted a gyros által felszedett kalóriákat! Ez neked lustálkodás? -még jobban nevetnem kellett.

-Taníts meg arra a hiper-szuper szaltódra! -jött a légbőlkapott ötlet.

-És a kalóriákkal mi lesz?

-Ennyi veszteség belefér.

Edward felpattant. Háromszor megmutatta a mozdulatot. Most én következtem. Valahogy nem akart sikeredni sehogysem. Egy ideig próbálgattam, de nem jött össze.

-Na jó feladom! -lihegtem, mire egy jót mosolygott. -De hogy ne rombológyjon az önbizalmam...ki tud tovább kézen állni?

-Ennyire biztos vagy magadban? Hát akkor kihívás elfogadva.

Egyszerre emelkedett fel a lábunk a levegőbe. Egy ideig jól megvoltam, de kezdett fáradni a karom. Akkor Edward visszaállt a lábára.

-Csak hogy örülj! -nevetett, mire rám is rámtört a vigyoroghatnék. A kezeim összerogytak. Orraestem volna, ha Edward nem kap el és vesz az ölébe.

-Na persze! Láttam én, hogy nem direkt csináltad! -kacagtam. De nem válaszolt. Mosolyogva egyenesen a szemembe nézett. Beleremegett minden porcikám. A nézése kiborított, persze jó értelemben. Olyan közel volt az arca az enyémhez, hogy éreztem, ahogy langyos lehellete csiklandozza a számat. Mind a ketten megdermedtünk, vártuk, hogy a másik tegye meg az első lépést.

-Csókolj már meg! -suttogva csúszott ki a számon a gondolat. Ajkai egyre közelebb kerültek az enyéimhez. Behunyta a szemeit, követtem a példáját. És akkor összeért a szánk. A romantikus csók egy rövid időn belül vad, szenvedélyes csatába ment át. Edward levetette magát a kanapéra, így az ölében ültem. Kezdett kényelmetlenné válni a pozíció, ezért egyik lábam átvetettem Eden, és hozzásimultam. Majd szép lassan szétváltunk.

-Erről..soha...senkinek...egy szót se! -lihegtem.

-Még John-nak és Hannah-nak se? -kérdezte kábultan.

-Főleg nekik ne!
-De..

-Kérlek! -tapasztottam a szájára a mutatóujjam. Bólogatva beleegyezett.

-Azt hiszem a mai életem legboldogabb napja! -mondta a nyálas szöveget, de jelenleg tetszett. Odabújtam hozzá, és hallgattam heves szívverését. Remegtem örömömben. A pillanatot mobilcsörgés szakította félbe.

-Halló? -szólt bele Ed a telefonjába, és kiment az erkélyre, így nem hallottam semmit a beszélgetésből. -Most mennem kell! John aggódik! -forgatta meg a szemeit. Magára kapta a dzekijét, és köszönés képpen egy puszit nyomott az orromra.

-Jó légy!
-Szia! -köszöntem el. Becsuktam az ajtót és levágódtam a kanapéra. Csak Edwardra tudtam gondolni. Elmélyülésemből Hannah zökkentett ki. Sugárzó arccal lépett be a lakásba.

-Akarom tudni? -kelltem fel a kanapéról mosolyogva, valószínüleg már elég sok ideje ott feküdhettem, mert zsibbadt a hátam.

-Csak John! Olyan cuki! Tök jó volt a mai nap! Csak kár, hogy Edward lelépett. -az utolsó mondatot nem valami nagy sajnálattal mondta. -Nem tudod, hol lehetett?
-Szerinted? Én végig itthon ültem és tartottam a lusta napomat! Semmi telefon, ...semmi nem volt kb.! -Oké! De a világ legjobb napját hagytad ki az életedből! -persze, ő már csak tudta...

-Hidd el, így jobb volt neked is és nekem is! -somolyogtam.