Nincsenek véletlenek / Zoe szemszöge

Kipihenten nyújtóztam az ágyamban. Ránéztem az órára, már fél egy volt. Végre számomra normális időpontban tudtam felkellni. Hannah délelőtt elment a stúdióba felvenni a dalt Jediékkel. Rábeszéltem, hogy itthon maradhassak a kifogással, hogy úgysem tudnék semmit csinálni, meglepően gyorsan belement. Kimásztam az ágyból és ásítottam egy hatalmasat. Körbenéztem a szobámban. Ki kellett volna takarítani, de semmi kedvem nem volt hozzá, ezért hirtelen elhatározással eldöntöttem, hogy vásárolni fogok menni. Felkaptam pár göncöt, és írtam egy cetlit Hannahnak, hogy ne keressen, ha hazaér.

A kezdeti lelkesedéssel mentem be az első üzletbbe, de nem találtam semmit. A következő boltban ráakadtam álmaim felsőjére, ami nem is volt drága. Kifizettem és boldogan mentem ki új szerzeménnyemmel.

-Héj vöröske! -szólalt meg mögöttem egy hang.

-Kopj le! -intéztem el az ügyet hátra sem nézve.

-Várjál már Zoe! -megfordultam. Ha tudja a nevem, ennyit megérdemel. Egy napszemüveges, beasballsapis srác állt előttem.

-Na jó! Ki vagy, nekem nem megy ez a játék! -félig letolta a szemüvegét, és az egyik Grimes-t véltem felfedezni benne. Ha jobban belegondolok, ismerős volt a hangja.

-John? -mosolyogtam. -Vagy Edward? -itt egy picit elhúztam a számat.

-Psszt! -fogta be a számat. -Nem akarom, hogy lerohanjanak a rajongók!
-Na ne csináldd már! Annyira nem vagytok híresek, hogy minden sarokban ott ácsorogjanak a Jedheadek! -intettem le nagyképüsködését.

-De minden lehetséges, és mindenre fell kell készülni! El sem hinnéd, hogy mire képesek!
-Oké. -hagytam rá. -De áruld már el, hogy melyik idióta vagy!

-Szerinted?

-Edward?! Csak veled tudok mindig bunkó lenni! -nevettem.

-Szuper! -mondta lelkesen.

-Idegesítő, hogy nem látom a szemed! Nem akarod levveni a szemüveget? -érdeklődtem.

-Na persze! De ha már így összefutottunk nem akarsz sétálni egy kicsit? -terelte el a szót.

-Végül is miért ne? -szemmel láthatóan csodálkozott a válaszomon, mit ne mondjak, én is, de vásárlásból elegem lett mára. A képzeletemben mindig száz zacskóval ugrálok az utcákon, de ezt valahogy sosem tudom megvalósítani.

Egy eldugott parkban kötöttünk ki, ahol alig egy-két öreg néni, és -bácsi sétálgatott. Azon belül egy játszótérre tévedtünk, ahol volt két hinta. Egymásra néztünk, és odafutottunk a játékokhoz. Edward levette a sapiját és a szemüvegét.

-És a rajongók? -kérdeztem egy kicsit gúnyosan.

-Ők erre nem járnak, ha csak nem ismersz hatvan év feletti Jedheadeket! -nevetett. Visszamosolyogtam. Jó sokáig beszélgettünk. Kiderült, hogy egy csomó közös van bennünk, és hogy milyen jól megvagyunk egymással. Már sötét volt, de mi még mindig ugyanolyan lelkesedéssel csevegtünk, aztán tisztáztuk, hogy ideje menni. Nagyon nem akartam, és látszott rajta, hogy ő sem.

-Most már megadod a telefonszámod? -kérdezte reménykedve, mire elvettem mobilját és beleírtam a számsort.

-De ne mondd el senkinek! -suttogtam bele a fülébe a házunk előtt megnyomva a senkinek szócskát.

-Mit is kéne elmondanom? -nevetett. Megpróbáltam barátságosan átölelni, mert nem akartam, hogy bármi is legyen köztünk. Nekem ő nem kell, éltettem magamban. Csak ezzel az volt a gond, hogy nagyon is kezdtem megkedvelni, és legbelül tudtam, hogy ez nem baráti érzés. Kérdés: vajon ő is kezd belém esni, vagy szimplán megmaradt a tetsziknél és leállította magát a bárátságnál? Ezt képtelen voltam eldönteni. Behunytam a szemem és beszívtam pulcsijának finom illatát. Véget sem ért a lélekzetvételem, de eltoltam magamtól.

-Akkor majd találkozunk még...gondolom. Majd átnézünk valamikor Hannahval. -mosolyogtam.

-Oké. -kacsintott. -Csak egy héten belül! Mindjárt megyünk tovább! -mondta csalódottan, mire bólogattam.

-Akkor szia!
-Szia!

Felrohantam a lakásunkba, és fülig érő szájjal csuktam be az ajtót. Még sötét volt, és minden ugyanúgy maradt, ahogy itt hagytam. Sikítottam egy nagyot örömömben, bár tudtam, hogy soha nem lehet az enyém Ed, egy hét múlva már el is mennek. De most olyan jó érzés volt.

Barátnőm fél órával később lépett be az ajtón.

-Te meg hol a frászban voltál? -érdeklődtem felvéve mogorva álcámat.

-Elhúzódott...a felvétel...bocsi.
-De hát találko... -keztdem el a mondatot, de gyorsan abba is hagytam. Tudtam, hogy ha elmondom, akkor nem nyugszik, míg össze nem hoz vele, én pedig azt nagyon nem akartam. Edward örökre egy álomm marad a számomra, ezt tisztáztam magamban, és mielőtt Hannah rákérdezhetett volna a befejezetlen mondatra elmentem a szobámba egy jó éjszakáttal.