Nincsenek véletlenek / Zoe szemszöge

Kipihenten nyújtóztam az ágyamban. Ránéztem az órára, már fél egy volt. Végre számomra normális időpontban tudtam felkellni. Hannah délelőtt elment a stúdióba felvenni a dalt Jediékkel. Rábeszéltem, hogy itthon maradhassak a kifogással, hogy úgysem tudnék semmit csinálni, meglepően gyorsan belement. Kimásztam az ágyból és ásítottam egy hatalmasat. Körbenéztem a szobámban. Ki kellett volna takarítani, de semmi kedvem nem volt hozzá, ezért hirtelen elhatározással eldöntöttem, hogy vásárolni fogok menni. Felkaptam pár göncöt, és írtam egy cetlit Hannahnak, hogy ne keressen, ha hazaér.

A kezdeti lelkesedéssel mentem be az első üzletbbe, de nem találtam semmit. A következő boltban ráakadtam álmaim felsőjére, ami nem is volt drága. Kifizettem és boldogan mentem ki új szerzeménnyemmel.

-Héj vöröske! -szólalt meg mögöttem egy hang.

-Kopj le! -intéztem el az ügyet hátra sem nézve.

-Várjál már Zoe! -megfordultam. Ha tudja a nevem, ennyit megérdemel. Egy napszemüveges, beasballsapis srác állt előttem.

-Na jó! Ki vagy, nekem nem megy ez a játék! -félig letolta a szemüvegét, és az egyik Grimes-t véltem felfedezni benne. Ha jobban belegondolok, ismerős volt a hangja.

-John? -mosolyogtam. -Vagy Edward? -itt egy picit elhúztam a számat.

-Psszt! -fogta be a számat. -Nem akarom, hogy lerohanjanak a rajongók!
-Na ne csináldd már! Annyira nem vagytok híresek, hogy minden sarokban ott ácsorogjanak a Jedheadek! -intettem le nagyképüsködését.

-De minden lehetséges, és mindenre fell kell készülni! El sem hinnéd, hogy mire képesek!
-Oké. -hagytam rá. -De áruld már el, hogy melyik idióta vagy!

-Szerinted?

-Edward?! Csak veled tudok mindig bunkó lenni! -nevettem.

-Szuper! -mondta lelkesen.

-Idegesítő, hogy nem látom a szemed! Nem akarod levveni a szemüveget? -érdeklődtem.

-Na persze! De ha már így összefutottunk nem akarsz sétálni egy kicsit? -terelte el a szót.

-Végül is miért ne? -szemmel láthatóan csodálkozott a válaszomon, mit ne mondjak, én is, de vásárlásból elegem lett mára. A képzeletemben mindig száz zacskóval ugrálok az utcákon, de ezt valahogy sosem tudom megvalósítani.

Egy eldugott parkban kötöttünk ki, ahol alig egy-két öreg néni, és -bácsi sétálgatott. Azon belül egy játszótérre tévedtünk, ahol volt két hinta. Egymásra néztünk, és odafutottunk a játékokhoz. Edward levette a sapiját és a szemüvegét.

-És a rajongók? -kérdeztem egy kicsit gúnyosan.

-Ők erre nem járnak, ha csak nem ismersz hatvan év feletti Jedheadeket! -nevetett. Visszamosolyogtam. Jó sokáig beszélgettünk. Kiderült, hogy egy csomó közös van bennünk, és hogy milyen jól megvagyunk egymással. Már sötét volt, de mi még mindig ugyanolyan lelkesedéssel csevegtünk, aztán tisztáztuk, hogy ideje menni. Nagyon nem akartam, és látszott rajta, hogy ő sem.

-Most már megadod a telefonszámod? -kérdezte reménykedve, mire elvettem mobilját és beleírtam a számsort.

-De ne mondd el senkinek! -suttogtam bele a fülébe a házunk előtt megnyomva a senkinek szócskát.

-Mit is kéne elmondanom? -nevetett. Megpróbáltam barátságosan átölelni, mert nem akartam, hogy bármi is legyen köztünk. Nekem ő nem kell, éltettem magamban. Csak ezzel az volt a gond, hogy nagyon is kezdtem megkedvelni, és legbelül tudtam, hogy ez nem baráti érzés. Kérdés: vajon ő is kezd belém esni, vagy szimplán megmaradt a tetsziknél és leállította magát a bárátságnál? Ezt képtelen voltam eldönteni. Behunytam a szemem és beszívtam pulcsijának finom illatát. Véget sem ért a lélekzetvételem, de eltoltam magamtól.

-Akkor majd találkozunk még...gondolom. Majd átnézünk valamikor Hannahval. -mosolyogtam.

-Oké. -kacsintott. -Csak egy héten belül! Mindjárt megyünk tovább! -mondta csalódottan, mire bólogattam.

-Akkor szia!
-Szia!

Felrohantam a lakásunkba, és fülig érő szájjal csuktam be az ajtót. Még sötét volt, és minden ugyanúgy maradt, ahogy itt hagytam. Sikítottam egy nagyot örömömben, bár tudtam, hogy soha nem lehet az enyém Ed, egy hét múlva már el is mennek. De most olyan jó érzés volt.

Barátnőm fél órával később lépett be az ajtón.

-Te meg hol a frászban voltál? -érdeklődtem felvéve mogorva álcámat.

-Elhúzódott...a felvétel...bocsi.
-De hát találko... -keztdem el a mondatot, de gyorsan abba is hagytam. Tudtam, hogy ha elmondom, akkor nem nyugszik, míg össze nem hoz vele, én pedig azt nagyon nem akartam. Edward örökre egy álomm marad a számomra, ezt tisztáztam magamban, és mielőtt Hannah rákérdezhetett volna a befejezetlen mondatra elmentem a szobámba egy jó éjszakáttal.

A hülyeség határtalan / Hannah szemszöge

Szórakozottan próbálgattam a dallamokat a dalra, mikor megcsörrent a mobilom. John hívott, hogy nem lenne-e kedvünk megint átmenni. Mondtam, hogy persze. Zoe felkapott egy gitárt, ami fogalmam sincs miért volt álunk, de talán most jól jön. Komótosan elbattyogtunk Jedékhez, akik lenyalt hajjal fogadtak minket. Zoe végigmérte őket, főleg Edwardot, mire kajánul elmosolyodtam.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Sziasztok! – mondták egyszerre.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Hali! – mondta hűvösen Zoe.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Helló! – nevettem.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Tudsz gitározni? – kérdezte Ed nagy szemekkel. Láttam rajta, hogy igazából csak hallani akarta Zoe hangját.

Erre Zoe elmondta, kissé bunkón, hogy meg akar tanulni gitározni, hogy legalább csináljon is valamit, amikor itt van.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Jó, bocsánat, hogy megkérdeztem! – vonult el sértődötten Edward.

Bent John elkezdett a gitáron játszani, némi hibával, és próbálta megtanítani Zoet gitározni. Jól elvoltak. Túlságosan is. Egy idő után, mikor már nagyon elegem lett a röhögésből, felugrottam, és elhúztam Zoet a mosdóba.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Ne lopd el Johnt! Olyan jól megvoltunk, te meg tönkreteszed az egészet!

De Zoe megnyugtatott, hogy nem akar semmit Johntól. Erre visszamentünk, és folytattuk a dalt. A magas hangokat sikerült tökéletesen kiénekelni, mire John elmosolyodott. El akartam kápráztatni. Nem tudom miért. Talán az ösztön. El akarom csábítani az ellenkező nemű egyedet. Jelen esetben Johnt. Kezdett összeállni a kép, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jó lett a dal.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Hű, már ennyi az idő? Kezdek éhes lenni! – nézett John a telefonja kijelzőjére. Én is megnéztem. Hmm… én észre se vettem az idő múlását.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Nem akartok velünk enni? Rendelhetnénk sushit! – ajánlotta Edward. Erre elfintorodtam.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Úúú, én azt nem bírom! Pizza jobb lenne!

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Oké, akkor pizzát eszünk. – kacsintott Edward Zoera.

Megrendeltük a pizzát, és amikor megjött, mindenki ráugrott a sajátjára. Zoe egy idő után, amikor már csak egy kicsi maradt a dobozában, megdobta John gombával. John meg teljesen bevadult, és egy egész pizza szeletet dobott Zoera. Ekkor Edward hirtelen felindulásból elkezdett egy párnával püfölni. Emiatt, mivel a poharam volt a legközelebb, Edward fejére borítottam a tartalmát. Így egy kisebb csata alakult ki négyünk között. Aztán kopogtattak. Edward nyitott ajtót, ami előtt egy bajuszos, fürdőköpenyes ember állt. Akkorát sikkantottam, mikor próbáltam elfojtani a röhögésemet, mire John röhögve horkantott egyet.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Csak szólni szeretnék, hogy nem tudunk aludni a másik szobában. Ha kérhetném, halkabban… szórakozzatok. – és elhordta a hájas fenekét az ajtó elől.

Bementünk a szoba közepére, felmérni a kárt. Aztán megnéztem a telefonom, és elszontyolodtam.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Szerintem ideje lenne hazamennünk! Már tizenegy óra!

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Miért nem maradtok itt éjszakára? – kacsintott John.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Inkább megyünk. – mondta Zoe, és megölelte őket, bár Edwardot eléggé ridegen, aki szemlátomást nagyon örült neki, hogy a múltkorit pótolták.

Aztán én is megöleltem őket. Amikor Johnt öleltem, egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle, és úgy éreztem, ő sem tőlem. Olyan idill pillanat volt. Éreztem az illatát, az érintését, tökéletes volt. Aztán fájdalom nyilallt az oldalamba.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Au! – sikkantottam fel. Zoe oldalba bökött, de elég erősen.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Jó éjt! – mondtuk egyszerre Zoeval.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Szép álmokat! – válaszolták. Legszívesebben válaszoltam volna. Az lesz!

A hülyeség határtalan / Zoe szemszöge

És egy újabb nap, természetesen Jedékkel. Hannah most is elrángatott. Egy órája hívták, hogy nem lenne-e baj, ha összefutnak, erre persze ő 'nem, dehogy is'. A telefonszámokat nem sikerült kitörölnöm, mert a párnája alá rakta a mobilját alvásnál, és napközben meg mindig nála volt. Valahogy semmi sem alakult jól, mióta találkoztam a Jedwarddal.

Megint hozzájuk mentünk, zenét írni a dalhoz. Sugárzó szemekkel nyitottak ajtót. Rájuk sem ismertem a szemükbe hulló hajukkal. És még felöltözve is normálisan voltak. Így már teljesen máshogy néztek ki, sőt így már el tudtam képzelni, hogy járjak az egyikőjükkel. De még mindig zavart, hogy híresek, és a színpadon, meg az interjúkon feltünési viszketegségük miatt furábbnál furább ruhákat vettek fel, és a hajuk is csúcsosra volt állítva. És ezt is csak azért tudtam elképzelni, mert a fantáziám már megint nem hagyott békében alvás közben.

-Sziasztok! -mondták egyszerre.

-Hali! -intettem.

-Hello! -köszönt Hannah is.

-Tudsz gitározni? -nézett rám nagy szemekkel Edward a kezemben tartott gitártokot nézve.

-Nem, azért hoztam magammal, hogy megtaníts. Bocsi, hogy hasznossá akarom tenni magam, ha már el kellett jönnöm. -mondtam, és egy megvető pillantást vetettem rá. Már kezdtem sajnálni a szerencsétlent, de ha a közelében vagyok mindig csak a bunkóságok jutnak eszembe. Pedig így nem is néz ki rosszul, sőt...

-Jó bocsánat, hogy megkérdeztem! -válaszolt sértődötten. Meglepődtem, hogy sikerült kiborítanom. Zoe-Edward: 1-0, tisztáztam magamban a sikerélményt, és elmosolyodtam.

Bent a szobában John is elővette a gitárját és elkezdte rajta játszani a Jonas Brothers-től a Lovebug-ot nem kevés hibával, de megpróbálta. Vele elnézőbb tudtam lenni, mint a testvérével, talán mert ő nem akart tőlem semmit. Elkezdtünk közösen produkálni valamit, aminek a vége egy nagy össze-visszaság lett. Ezen hatalmasat nevettünk. Edward nagyott nézett boldog arcom láttán, aztán meg irigyen bátyjára. Hannah ölni tudott volna a tekintetével, amikor látta, hogy milyen jól szórakozunk. Felrángatott a földről és elrácáncigált a mosdóba.

-Ne lopdd el Johnt! Olyan jól megvoltunk, te meg tönkre teszed az egészet!
-Nyugí! Nem akarok én tőle smmit, csak szórakoztunk egy kicsit. Milyen barátnő lennék, ah elvenném a pasidat?! -hirtelen olyan megértő hangulatba kerültem. Visszamentünk, és folytattuk a gitározást, míg Hannah énekelte a szöveget. Lassan kezdett összeállni a kép.

-Hűű már ennyire eltelt az idő? Kezdek éhes lenni! -nézett rá John az telefonjára.

-Nem akartok velünk enni? Rendelhetnénk sushit! -lelkesült fel Edward.

-Úúú én azt nem birom! A pizza jobb lenne! -csodálkoztam, hogy nem bunkón szóltam vissza, de ha nem a hősszerelmest játsza, máris normálisabb.

-Oké, akkor pizzát eszünk! -kacsintott, mire én mosolyogva megingadtam a fejem.

Mikor kihozták a pizzát egyszerre vetettük rá magunkat, mindenki a sajátjára. Már nem bírtam többett enni és egy kis gombával fejbe dobtam Johnt. ő egy egész pizzaszelettel támadott vissza, ami a pólóm kellős közepén landolt. Edward egy párnával kezdte püfölni Hannah-t, aki telibe öntötte őt a vizével. Egy kisebb káosz kezdett kialakulni, mikor valaki kopogtatott az ajtó. Egyszerre, mind a négyen az ajtó felé vettük az irányt. Ed röhögőgőrcstől szenvedve nyitott ajtót. Egy komoly, bajuszos ember állt előttünk fürdőköppenyben, amin persze még jobban nevetni kezdtünk.

-Csak szólni szeretnék, hogy nem tudunk aludni a másik szobában! Ha kérhetném hallkabban...-habozva végig nézett rajtunk. -szórakozzatok!

Hannah rávágta az ajtót és visszamentünk a csata színhelyére.

-Azt hiszem, lesz mit takarítaniuk szerencsétlen szobalányoknak! -jegyeztem meg.

-Szerintem ideje lenne haza mennünk! Már tizenegy óra! -közölte Hannah tönkre téve a hangulatot.

-Miért nem maradtok itt éjszakára? -kacsintott John.

-Inkább megyünk. -jelentettem ki, és megöleltem mind a kettőt, szigorúan csak barátilag, erre Edwardnál különösebben figyeltem. Hannah követte a példámat. Eddel kezdte, majd elidőzött John karjaban egy darabig. Összenéztem Edwarddal, aki most szerencsére nem az álmodozó tekintetével bámult vissza.

-Khm. -köhintettem egy jó erőset, és jó erősen beleböktem barátnőm oldalába, aki felsikkantott, de végre nem csimpaszkodott John-on.

-Jó éjt! -köszöntünk el egyszerre Hannah-val.

-Szép álmokat! -válaszolták közösen.

A hotelben / Hannah szemszöge

Másnap reggel szabályosan kiugrottam az ágyból, és átrohantam Zoehoz, aki nagy kómásan dülöngélt mellettem az úton. Szeret sokáig aludni. Én is, de most annyira izgatott voltam, hogy szinte pattogtam. Mikor beértünk a stúdióba, a fiúk már ott voltak. Bementem a hangszigetelt kis szobába, és egy Britney dalt nyomtak a fülembe. Elmosolyodtam, és mindent beleadva énekelni kezdtem. John vigyorogva rázta magát a zene ritmusára, Edward tökre beleélte magát, táncolt, emiatt nem egyszer majdnem elnevettem magam, és a srác finoman rájuk pirított, hogy kussoljanak be. Mikor végeztünk, megdicsértek, Zoe meg leült, hogy elaludjon. Komolyan mondom, néha elég hülye tud lenni. De szeretem. A stúdió-vezető srác mondta, hogy írjak egy dalt magamnak, mire egy WTF? Arcot vágtam. Énekelni tudok, de írni már nem. John segítőkészen mosolygott, szóval valószínűleg felvilágosít zenei téren. Felhívtak minket a hoteljükbe, hogy ott álljunk neki ötletelni, míg Zoe elaludt az ágyukon. Edward néha mosolyogva rápillantott, de erre nem igen figyeltünk oda. Hamarosan meg is lett az én dalom szövege, majd a közösre tértünk.

-          Ez milyen jó dal lesz már! – nevetett Edward, mikor befejeztük az írást.

-          Tudom! – mosolyogtam. El se hiszem! Két álmom valósul egyszerre!

Zoe hirtelen felébredt, és felhördült, mire én elfojtottam egy nevetést. A fiúk egyszerre megkérdezték, mi baja van, mire azt mondta, rosszat álmodott, és elment megmosakodni, Edward meg utána. Addig Johnnal elpróbáltuk a dalokat, John el volt ragadtatva, és megkérdezte, miért nem indultam még tehetségkutatón. Elmondtam, hogy azért, mert anyám egészen 18 éves koromig parancsolt nekem, és utána volt a költözködés, meg minden, szóval nem volt időm. Aztán meghallottam Zoe bunkó hangját, és éreztem, hogy ideje mennünk, de attól még ülve maradtam.

-          Hogy áll a dal, mehetünk haza?

-          A szöveg már kész van! – mondtam lelkesen.

-          Szuper! Na, menjünk innen! – jelentette ki, mire megvetően néztem rá.

De nem volt mit tenni, felálltam, és elindultam az ajtó felé, amikor John megfogta a kezem.

-          Tényleg, Hannah! Nem akarod megadni a telefonszámod? – mosolygott.

-          De, persze! – nevettem, és bediktáltam a telefonjába a számomat. Aztán ő is bediktálta az övét, és Edwardét, amit Zoe megvetően nézett.

-          Remélem, még látunk titeket! – mosolygott Ed, és Zoe felé nyújt, hogy megölelje. 

-          Bocs, ezt passzolom. – utasította el.

Edward akkor kicsit csalódottan felém fordult, és én szívesen megöleltem, majd jött John. Ő olyan forrón ölelt meg, mintha nem csak barátok lennénk. Aztán Zoe kirángatott hotelből, és hazamentünk, ahol én álmodozva énekeltem a közös dalunkat. 

A hotelben / Zoe szemszöge

Kora reggel fel kellett kelnem Hannah miatt. Szó szerint kirángatott az ágyból, mert nem akartam felkelni. A mai nap bántam meg, hogy két hónapja összeköltöztem vele. Nem megy nekem ez a pörgős élet, amit ő él, túl lusta vagyok hozzá, bár legtöbbször ő is az. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, és magamra kaptam egy farmert egy szürke toppal, és egy inggel. Kiszempillaspiráloztam a szememet, felvettem kedvenc tornacipőmet és kész voltam az induláshoz.

Ha rajtam múlt volna csak szép lassan megyek az úton, ezért Hannah leintett egy taxit és azzal mentünk tovább.

A stúdióban leültem egy székre és egy ideig figyeltem az éneklők bohóckodását, de nem tudtam nevetni rajta, talán mert nem voltam köztük, és álmos is voltam. Már alig bírtam nyitva tartani a szememet. Arra eszméltem fel, hogy Hannah azt mondja, hogy jó mi is megyünk a szállodába.

Ott első dolgom az volt, hogy levettem a cipőmet és ledőltem valamelyik szőkeség ágyára. Nem érdekelt, hogy mennyire bunkó vagyok, de nem engedtek haza menni, így most visszakapták. Gyorsan elnyomott az álom.

Arra kelltem, hogy már teljesen besötétedett, és már csak Edward volt a szobában rajtam kívül. Odajött hozzám és leült az ágy mellé. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, egy jó fajta izgatottság járta át minden porcikámat.

-Kipihented magad? -kérdezte aranyosan. Bólogadtam. Kisimította kócos hajamat a szememből, és közelített szájával az enyém felé. Már majdnem megcsókolt, mikor... felébredtem?!

-Úúúú! -csúszott ki a számon az álmomat visszaidézve. Nem az volt a legnagyobb bajom, hogy Edward majdnem megcsókolt, mondjuk részben az is, de nagyobb részben az, hogy álombeli lényem akarta ezt.

-Mi az? -kérdezték egyszerre kíváncsiskodva Jedwardék.

-Mi? Ja! Semmi, csak...rosszat álmodtam. -válaszoltam. Tulajdonképpen ez nem számított rossz álomnak, semmi rossz érzés nem volt benne, sőt miután felkelltem és eltelt néhány másodperc sem volt rossz érzésem, de mivel mások is itt voltak a szobába, még ha nem is tudták az álmom tartalmát, csinálnom kellett valamit.

Lemásztam az ágyról és a mosdó felé vettem az irányt. Ott hideg vízzel leöblítettem az arcomat. Belenéztem tükörképem barnán sugárzó szemeibe, majd lehunytam enyéimet. Vettem egy mély lélekzetet, de nem ment ki az álom a fejemből. Egy pillanatra továbbgondoltam az egészet.

-Nem! Zoe, ne legyél ennyire hülye! -mondtam tükörképem arcába, de arról csak nem ment le az álmodozó mosoly. Kopogtatás hallatszott kintről.

-Mindek oké, Zoe?
-Igen, persze! -kinyitottam az ajtót, és olyan közel álltam Edwardhoz, hogy éreztem mentolos lehelletét. Beleborzongtam. Aztán rájöttem, hogy ő Edward. Akármennyire is akarta megcsókolni énem egyik része, amiatt a nyomorult álom miatt, nem engedhettem meg ezt magamnak.

-Bocsi! Elálnál az útból? -kérdeztem a bunkó hangnemmel.

-Ja, persze, semmi gond! -kapott észhez. Nem hittem el, hogy nem tudom felidagesíteni, pedig már egy jó párszor voltam vele nem is kicsit paraszt. Visszamentem a dalszövegírókhoz.

-Hogy áll a dal? Haza mehetünk már végre?
-A szöveg már kész van! -mondta boldogan Hannah, ügyet sem vetve a msodik kérdésemre.

-Szuper! Na menjünk innen! -válaszoltam flegmán. Mire barátnőm mosolyogva megingatta a fejét és ránézett Johnra. Valami nagyon nem stimmelt kettejük között. Nem akartam, hogy összejöjjenek, mert akkor még több időt kell Edwarddal töltenem, és ez az álmom után kezdett veszélyes lenni a számomra. Nekem nem lesz ecsetfejű pasim, ráadásul szőke! Az elkövetkezendő napokban, amikor írják a zenét a dalhoz és felveszik azt, minden erőmmel akadályozni fogom, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz! Tervem elképzelése után egy sátáni vigyor jelent meg az arcom.

Rögtön elhatározásom után akadályba ütköztem.

-Tényleg Hannah! Nem akarod megadni a telefonszámod? -mosolygott John. Az persze teljes örömmel felsorolta a számokat. Aztán a biztonság kedvéért John is megadta az övét, sőt Edward is. Na szép, első dolgom az lesz, hogy titokban kitörölöm a számokat.

-Reméljük még látunk titeket! -nézett rám reménykedve Edward, és ölelésre nyújtotta a karját.

-Boccs, ezt passzolom! -mondtam, mire Hannahhoz fordult és neki adott egy jó nagy ölelést. Egy kicsit féltékeny voltam rá, de emlékeztettem magam arra, hogy ő nem egy Jared Leto. Hannah áradozásait hallgatva próbáltam a lehető leggyorsabban elhagyni a hotelt, de ő csak a fellegekben járva cammogott mellettem.

A koncert / Zoe szemszöge

Hála Hannah lelkesedésének az elsők között voltunk, akik bejutottak a koncertre. Még mindig nem tudtam, hogy mi baja, de őszintén szólva az én gondjaim mellett ez nem is nagyon érdekelt. Még mindig szörnyen éreztem magam az incidens miatt, de ezt max Hannahnak mutattam ki. Nem szeretem, ha az emberk látják, hogy mit is érzek valójában, szerintem az érzelmek kimutatása a gyengeség jele. Összefogtam hosszú vörös loboncom, ami már lassacskán a hátam közepéig ért. Megfogtam a transzparenst, amire bocsánatkérő üzenetemet írtam, és megálltunk az első sorban. Tudtam, hogy elég idiótán fogok kinézni azzal a feliratú táblával, hogy 'bocsi, bunkó voltam, nem akartam:( Zoe', de jelenleg nem tudtam mást kitalálni, mert hogy menjek a közelébe, amikor ő egy sztár.

Szép lassan megtelt a csarnok. A színpad mögötti nagy kivetítőn egy óra számolt vissza öt perctől.

-Három, kettő, egy..-sikította a rajongók hada körülöttem. Elég hülyén éreztem magam már a hotel előtt is, de itt még jobban. Mi a fenének megy el egy ember egy olyan együttes koncertjére, akiket nem is szeret? Megmondom, egyrészről a barátnőm miatt, másrészről minden buliban benne vagyok, és harmadszrra bocsánatot is akartam kérni Edwardtól.

Végre felbukkant a két ecsetfej a színpadon. Nagyot sóhajtottam, és felemeltem a transzparenst jó magasra. Szugeráltam mind a kettőt, hogy nézzenek rám, mert nem tudtam eldönteni, hogy melyiknek is kéne.

A show végéig ott álltam, és dülöngltem a táblával a kezembe. Az utolsó előtti szám kezdetét megelőzően körbenéztek a közönségen. Láttam, hogy az egyikőjük szeme megakad a feliratomon. Nagy lendületet vett, és leszaltózott a színpadról, pont elém.

-Semmi baj! Megbocsáltok! Leteheted azt a táblát, eleget szenvedtél már! -vigyorgott fülig érő szájjal. Engedelmesen földhözvágtam azt, mire a csuklómnál fogva elkezdett rángatni a színpad felé. Hirtelenjében a sikítozó Hannah-ba kapaszkodtam, aki nem hogy visszarántott volna, még lökdösött is előre. Edward el nem engedte volna a kezem, felvonszolt a színpadra. Hannah-t John húzta fel. Látva a hatalmas tömeget nagyon megijedtem, mobilok, kamerák,..Ha felkerülök a youtube-ra elkerülhetetlen, hogy ne tekintsenek Jedheadnek.

Hannah kezébe vágtak egy mikrofont, és elkezdte fújni a dalt. Az enyémbe is akartak adni egyet, de eltoltam magamtól, aztán egy darabig csak álltam és néztem ki a fejemből, de rájöttem, hogy milyen idiótán nézhetek így ki a színpad kellős közepén, ezért elkezdtem tátogni valamit.

A srácok nem a közönséghez engedtek vissza minket, ragaszkodtak hozzá, hogy csatlakozzunk hozzájuk a backstage-ben pár perc erejéig. Személy szerint nem rajongtam az ötletért, de Hannah magával ráncigált. Most nem mintha soha nem képzeltem volna el, hogy tetszem egy sztárnak, és hogy ez lesz egy koncerten, de a fantáziámban Jared Leto volt, és egy 30STM koncert.

Amint leléptünk a színpadról Edward elhúzott az öltözőjük felé. Bementünk. Tele volt rajongók által küldött plüssökkel, és virágokkal. Egy csokor rózsából kihúzott egy szálat és a kezembe nyomta.

-Köszi! -sóhajtottam. Nem hittem el, hogy ennyire ostoba valaki, mikor elég durván tudattam vele, hogy nem tetszik.

-Szívesen! -vigyorgott kisfiús mosolyával. Nem akartam megbántani még egyszer, és jelenleg csak nem jutott az eszembe semmi más. -És, ha nem szereted a Jedwardot, miért jöttél el egy koncertre?mosolyogtam a felidézett emlékeken. Gondolom azt hitte, hogy neki szántam a mosolyt, mert folytatta a kérdezősködét.

-Hannah...

-Azta! Mióta vagytok barátok?

-Ötödik első napjától. -mosolyogtam a felidézett emlékeken. Gondolom azt hitte, hogy neki szántam a mosolyt, mert folytatta a kérdezősködét.

-Hány éves vagy? -érdeklődött.

-Tizennyolc. De nem akarunk visszamenni Hannah-ékhoz?

-De, menjünk. -amíg kinyitotta nekem az ajtót letettem a virágot az asztalra. Semmi kedvem nem volt azt is cipelni, és úgy is az első kukában landolt volna.

-A rózsa itt maradt. -mondta halkuló hangon. Úgy tettem mintha nem hallottam volna. Azt hiszem, végre leesett neki, hogy nem jön be.

Csendben ballagtunk vissza Hannahékhoz, akik egy demó készítéséről beszéltek. Edward is csatlakozott bátyjához, és ő is elmondta, hogy milyen jó ötlet. Szeme sarkából reménykedve nézett rám, de én szemforgatva elfordultam. Már nagyon kezdett idegesíteni a gyerek, és még Hannah lelkesedéseit is hallgathatom majd egy jó darabig. Abban a pillanatban kedvem lett volna felvágdosni az ereimet.

A koncert / Hannah szemszöge

Letelepedtünk a színpad elejére, Zoe meg firkantott valamit egy nap lapra. Nem érdekelt különösebben, ugyanis a terem megtelt rajongókkal, és mindenki sikítozott. Rövidesen elkezdődött a koncert. Nagyon jó volt! Mindenki egyként énekelt, táncolt, ugrált a zene ritmusára. Talán még Zoe is élvezte. Egy picit. Aztán, mikor a fiúk jobban körülnézek, észrevették Zoe tábláját, és Edward idejött, mondott valami Zoenak, majd felhízta a színpadra. Barátnőm maradt volna itt, de én feltaszigáltam a színpadra, mikor hirtelen felhízott John, és a kezembe nyomott egy mikit. Elindult a zene, a rajongók sikoltoztak – ki boldogan, ki irigyen, hogy felhívtak minket. Elindult a Hold the World. Egy pillanatig dermedten álltam, aztán hagytam, hogy átjárjon a zene, és elkezdtem énekelni. A fiúk figyeltek egy darabig, majd mosolyogva bekapcsolódtak, Zoe meg csak tátogott. Mindig is tudtam - és nem egóságból mondom - hogy jó hangom van. Mindig is énekesnek készültem, hogy találkozhassak a Jedwarddal. Nos, az kettő nem zárja ki egymást. Mindent beleadtam, ez volt az én nagy pillanatom. Aztán John megfogta a kezem, és egyszerűen elnémultam. A fények hirtelen kinyúltak, és lehúztak minket a backstagebe. Ott Edwardék elvonultak dumálni, ahogy mi is Johnnal.

-          Szóval, legnagyobb JedHead? – nevetett.

-          Öhm… azt hiszem. – pirultam el.

-          Zoeval barátnők vagytok, Hannah? – megborzongtam a nevem hallatán. John szájából hallani…

-          Legjobbak! – helyeseltem.

-          Láttunk titeket az ablakból, kora reggel. Elsőnek jöttetek, ugye?

-          Igen, elráncigáltam ide Zoet.

-          Vagyis ő nem fan?

-          Nem! – nevettem, mintha valami tök nyilvánvaló dolgot nem tudna.

-          Amúgy, nagyon jó a hangod!

-          Kösz. – pirultam megint. Komolyan, lassan átmegyek rákba.

-          Nincs kedved egy demóra?

-          Tessék?! De! Életem egyik álma válna valóra!

-          Mi a másik? – nevetett.

-          Az épp most teljesül. – motyogtam.

Aztán odajöttek Zoeék, és Edward is felajánlotta, hogy készítsek demót. És utána akár egy közös dalunk is lehetne. Álmodom? Remélem nem.