Nem kellet volna / Zoe szemszöge

Egy kék miniruhát vettem fel magassarkúval a partyra. Ezeket természetesen Hannah cuccai közül választottam ki, nem sokszor láthat ilyet rajtam az ember. Első alkalom, hogy magassarkút vettem, és szoknya is elég régen volt már rajtam. A hajammal nem csináltam semmit. Álltam a tükör előtt és néztem az előttem álló idegen lányt. Aztán megláttam Hannah képmását. Nem volt átöltözve, semmit nem kezdett még magával.

-Igyekezz! -mondtam sürgetően.

-Én szerintem nem megyek, nem érzem valami jól magam.-Ne aggódj már a fotósok miatt! Nem lessz semmi.

-De tényleg nem érzem jól magam. - nagyon sápadt volt, de a nem hiszem el nézésem megmutatására felkapott egy bordó rucit. Kopogtatás hallatszott a szomszédból, a közös ajtónkon.

-Bújj be! -szólt ki Hannah. Először Edward jött át, majd John is követte. A Bad behaviour klipjéből ismert zakót viselték, fekete nadrággal, a nyakkendőik passzoltak a rujáinkhoz: Ed kéket, John bordót viselt. Kedvesem tetőtöl talpig végignézett rajtam, és nagyon elcsodálkozott a ruha választásomon.

-Hűű! Többször kéne ilyeneket viselned! -mondta, mire egy mosollyal válaszoltam.

Egy menő helyre mentünk, ami természetesen tele volt paparazzikkal. A bejáratnál vodka nagyranccsal fogadtak minket, amit Hannah kivételével mindegyikünk lehúzott.

A táncparkettre húztam Edwardot. Egy darabig botladoztunk egymás lábában, aztán visszamentünk a bárpultnál ülőkhöz. Hannah tényleg nem nézett ki valami jól.

-Haza viszem. -jelentette ki Ed. -Nektek meg további jó szórakozást. -mosolygott. Válaszul bólintottam, aztán táncoltam egy kicsit John-nal is. Egy idő után elkezdtünk iszogatni. A végén már nem értettem, mit mondott, de nevetnem kellett mindenen, nem bírtam abbahagyni.

-Azt hiszem egy kicsit sokat ittam. -mondtam kótyagosan.

-Talán jobb lenne visszamenni a hotelbe. Gyere, segítek. -karolt belém kíséérőm. Ha nem fog tutira hanyatt vágódom. A lift felkavart, és nem tudtam visszatartani a hányást, ezért megajándékoztam a takarytókat. John undorodva nézett, és kiráncigát a liftből. Az ajtóban hirtelen ötlettől vezérelve lesmároltam, mire ellököt.

-Nyugi van Johnny fiú! -nem válaszolt. Csak becipelt a szobába, és lesegített az ágyra.

-Ezt majd holnap tisztázzuk, mikor józan leszel. Jó éjt!-mondta dühösen. És kiment a szobából.

Nem volt erőm semmihez, szinte azonnal elaludtam.

"My heart will go on" / Hannah szemszöge

 Hogy képes Zoe így aludni?! Délután egy óra van, és ez még mindig alszik! Ezek az újságírók meg… mit képzelnek?! Vége mindennek! Legalábbis nekem. A karrieremnek. A fiúkénak. Mindennek! Idegesen járkáltam fel s alá, John meg csak ült, és nézett. Ed bekapcsolta a tévét. Persze, hogy rólunk szólt. De nem a koncertekről. Nem, dehogy is. Hanem arról, ahogyan játszottunk az erkélyen. Most már mindenki tudja, hogy szeretjük egymást.

 Edward úgy döntött, felébreszti Zoet. Itt az ideje. Mikor kijöttek, Zoe teljes díszben állt már előttünk.

-          Akkor megyünk valamerre? – kérdezte mosolyogva.

 Idegesen Johnra néztem, majd Edward Zoe elé dobott egy újságot. Pár perc alatt elolvasta, és nevetni kezdett, sűrű bocsánatok körében. Én meg természetesen elpanaszoltam, hogy most vége mindennek utálni fognak, stb.

-          Nyugi van! Ugye nem gondoltátok, hogy örökre titokban tarthatjátok? Vállaljátok fel, az mindig jobb, mint úgy együtt lenni, hogy mindenki tudja, de ti akkor is titkolózni akartok. Engem rohadtul nem érdekelne, ha lekapnának Eddel…

-          Az te vagy. – motyogtam.

-          Én még örülnék is neki! – mosolygott Edward.

-          Vagy nem! Paparazzik fognak követni, meg az őrült rajongók! Kész káosz az egész. – siránkozott John.

-          Minden jóhoz jár valami rossz. – folytatta Zoe. – Ez az élet rendje! Na, de mit szólnátok, ha bulizni mennénk este? Egy jó kis hely, csak mi négyen…

-          Buli egyenlő fotósok. – jegyezte meg John.

-          Nem! Buli egyenlő jókedv, és a paparazzikra tojni kell magasról!

-          Jó híresség lennél. – motyogott Ed.

-          Én megyek! – álltam fel végül. – És ha nem jöttök az a ti bajotok.

-          Akkor ezt megdumáltuk! – örvendezett Ed.

-          Jó, én is megyek… - állt fel John. – De ennek nem lesz jó vége…

-          Jippí! – ugrottam a nyakába, és megcsókoltam. 

"My heart will go on" / Zoe szemszöge

-Jó reggelt szépségem! -suttogta Ed a fülembe, amikor kinyitottam a szemem. Beleborzongtam. ahogy langyos lehellete a tarkómhoz ért. Ránéztem az órára, már fél kettő volt.

-Ti nektek nem kéne próbálni? Nem akarok olyat, mint a múltkor...vagy is csak a végét nem akarom olyanra. -helyesbítettem, mire megcirógatta az arcomat.

-A hétvége szabad! -emlékeztetett. Amilyen gyorsan csak tudtam rendbe szedtem magam, és átmentem kedvesem után a srácok szobájába. Hannah is ott volt.

-Akkor megyünk valamerre? -mosolyogtam. Senki nem válaszolt. Jonh és Hannah idegesen bámulták egymást. Edward odadobott a kezembe egy újságot. A címlapon hatalmas felirat volt: "My heart will go on", alatta egy kép Hannah-ékról, amint épp előadják a legromantikusabb részt a Titanicból. Próbáltam elfojtani a nevetést, de vágül csak előtört. Erre persze a dalból vett idézet is rásegített.

-Bocsánat! -nem tudtam abbahagyni az önfelett vigyorgást, az a kép annyira nyálas volt, hogy azon csak röhögni lehetett. -Bocsánat! -ismételtem meg, és köhintettem egyett. Mikor végre sikerült befejeznem, elkezdtek hisztizni, hogy ezt most már nem tudják kimagyarázni, és ez szörnyű, most biztos utálni fogják Hannah-t a Jedfanok, mert John-nal kavar...

-Nyugi van! Ugye nem gondoltátok, hogy örökre titokban tarthatjátok? -állítottam le őket. -Válaljátok fel, az mindig jobb, mint úgy együtt lenni, hogy mindenki tudja, de ti akkor is titkolózni akartok! Engem rohadtul nem érdekelne, ha lekapnának Eddel...
-Én még örülnék is neki! -vágott bele a beszédembe a drága. Visszamosolyogtam rá.

-Vagy nem! Paparazzik fognak követni, meg az őrült rajongók! Kész káosz az egész. -folytatta John az önsajnálatot.

-Minden jóhoz jár valami rossz! Ez az élet rendje! -bölcselkedtem. -Na de mit szólnátok, ha bulizni mennénk az este? Egy jó kis hely, csak mi négyen... -váltottam Zoesabbra.

-Buli egyenlő fotósok. -akadékoskodott John.

-Nem. Buli egyenlő jókedv, és a paparazzikra meg tojni kell magasról!jegyezte meg Ed az orra alatt dörmögve.

-Jó híresség lennél... -

-Én megyek! -jelentette ki Hannah. -És ha nem jöttök, az a ti bajotok! -fordúlt a srácokhoz.

-Akkor ezt megdumáltuk! -örvendezett négy éves szintjére Ed.

-Jó, én is megyek. -adta be a derekát végül John is. -De nem lesz ennek jó vége...
-Jippi! -ugrott a karjaiba Hannah és egy csókot nyomott a szájára.

Love, oh love / Hannah szemszöge

Éppen próbán voltunk, és már minden tagom fájt, mivel egy új edző Gregory kezelésbe vett. Szóval alig maradtam meg a színpadon, fájt minden egyes kis mozdulat, így nem csoda, hogyha John azt javasolta, üljek le valahova. Forgott velem a világ, mivel reggel óta nem ettem, és az is csak egy kis gabonapehely volt szójatejjel. Egyszóval az ájulás határán voltam. Aztán jön oda John, hogy láttam-e Edet. Mondtam, hogy igen, az előbb még a színpadon ugrált. John azt mondja eltűnt. Szuper. Neki is most kell eltűnnie. Azonnal megnéztük az öltözőt, aztán a hotelt, de semmi. Csörgettem Zoet is, ugyan is nem volt itthon. De semmi. Mindketten csörgettük Edet is, de megint csak semmi.

-          Ezek ketten elszöktek valahova. – jegyeztem meg letörtem, és az asztalra biggyesztett sütikre néztem. Minden porcikám kívánta, viszont az agyam nem helyeselte.

Kissé megszédültem, mivel a napi kajaadagom nem volt túl sok, így ledőltem az ágyra. John aggódva jött mellém, és felém nyújtott egy sütit.

-          Amit nem tud, az nem fáj neki, te viszont mindjárt meghalsz. – mosolygott.

-          Kösz. – suttogtam és elkezdtem majszolni a sütit. Végre. Kaja!

Miközben ettem, megpuszilta homlokomat, majd felhúzott, és kimentünk az erkélyre. Megcsókolta a nyakamat, mire én felé fordultam, és elkezdte falni a számat. Hirtelen mindent elfelejtettem. Már majdnem lelökött az erkélyről, ezért visszatoltam. Elkezdtem remegni, mivel teljesen kifáradtam.

-          Mi a baj? – kérdezte aggódva John.

-          Az edzés miatt teljesen kész vagyok. – újságoltam.

-          Ezen segíthetünk. – mosolygott kajánul, és megfogta a kezem, megfordított, és kitárta a karjaim. – Hogy is van a dal? – nevetett.

-          Every night in my dreams, I see you, I feel you… - énekeltem.

-          Every since I know you go on… - énekelt velem.

Csodás érzés volt. Én tényleg szerelmes vagyok… Hirtelen ötlettől vezérelve mégis elrontottam a pillanatot egy viccel.

-          Repülök, Jack! – nyávogtam.

John meg csak nevetett. Aztán már azon kapom magam, hogy John Edwarddal kiabál.

-          Te meg hol voltál? Agyba-főbe kerestünk! – ez azért nem teljesen igaz.

-          Csak színházlátogatáson. – vigyorgott sokat mondóan Edward. 

Love, oh love / Zoe szemszöge

Egy újabb zsúfolt hét következett, de Edward a lehető legtöbb időt próbálta velem tölteni. Egyik délután egy kosár csokis muffinnal jelent meg a hotelben.

-Hát te? -pislogtam meglepetten.

-Megszöktem a próbáról! -csókot nyomott a ajkamra. -És hoztam sütit! De tűnjünk innen gyorsan, mert ez lesz az első hely, ahol keresni fognak, az öltöző után. -még a pulcsit felvenni is alig volt időm, nem hogy beleharapni az egyik finomságba. A kosarat levágta a kis asztalra az ablak mellett, és kirángatott a szobából. Futva mentünk egy eldugott helyre.

-Hol vagyunk?
-Pszt! -utasításra befogtam a számat. Csendben osonva folytattuk az utat, míg nem egy színházteremben találtuk magunkat. Nem értettem, hogy miért ide hozott, kérdő pillantást vettem rá.

-Az itteni kedvenc helyem. Csendes, és meghitt. -magyarázta. Nem hittem a szememnek, hogy ezt pont ő mondja, akinek mindene a hangzavar, és az ugrálás. Jó volt látni, hogy van egy ilyen, romantikus oldala is. Belenéztem a szemébe. Hirtelen minden gyermekiség elszállt a tekintetéből, csak a férfit láttam, akit szeretek.

-Zoe, el sem hiszed, de nekem te jelented az életet! -lehellte.

-Te meg azt nem hiszed el, hogy én is így vagyok veled! -mondtam, mire bársonyos ajka az enyémhez ért. A csók lassú volt, és romantikus, egyáltalán nem emlékeztetett az előzőekre. Felkapott és felültetett a színpadra, ott állt előttem, még mindig a csókba merülve. Átkulcsoltam a lábamat a hátán, hogy minnél jobban érezhessem a testét. Le akarta rólam húzni a pólót.

-Itt? -kérdeztem.

-Nincs más, csak te meg én! -suttogta, meglengette a kulcsokat és lehúzta rólam a felsőt. A terem sötét volt, csak a kintről bejövő fény volt a világítás. Felmászott mellém a színpadra. Amíg kigomboltam az ingét, ő a melltartómat. Hátradőltem a hideg padlóra, és átadtam magam Edwardnak. Tudtam, hogy mi örökre együtt leszünk, bármi történik.

*

Egymás kezét fogva mentünk vissza a szállodába. A mosoly nem akart elvándorolni az arcomról. Életemben talán most voltam a legboldogabb.

Benyitva a szobába megláttuk John-t és Hannah-t, ahogy az erkélyen 'Titanic-osat játszanak'. Még jobban elmosolyodtam. John megfordult, és amikor meglátott minket elvörösödött a feje. Nem tudom, hogy zavarában vagy inkább a mérgében, mert letámadta Edet.

-Te meg hol voltál? Agyba-főbe kerestünk! -rivallt rá.

-Csak színházlátogatáson. -vigyorgott Edward a fellegekben járva, rá se hederítve bátyja kiakadására.

Upsz... / Hannah szemszöge

Már egy hete turnézunk. Nagyon jó, meg minden, de azért igencsak el szoktam fáradni a nap végére. Zoe meg persze tök elemében van, és menne mindenhová, de egyedül nem akar, max sétálni. Így hát eltűrte, hogy a koncertek után jóformán élni nem volt kedvünk. Aztán végre, egy szabadnap. Elmentünk valahova dumálni, tök jól elvoltunk, viszont hirtelen annyira alhatnékom lett, hogy leléptem. Visszacammogtam a hotelbe, és rájöttem, hogy az eddigi napi 5 óra alvás tett most keresztbe nekem. Felmentem lifttel a legfelső emeletre, és úgy ahogy voltam, ledőltem az ágyba. Nem álmodtam semmit, talán mert túl kimerült voltam. Aztán éreztem, hogy valaki megcsókolt. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy John van fölöttem.

-          Szia! – mosolyogtam.

-          Alukálunk?

-          Neeeem, John én éppen főzök, nem látod? – nevettem.

Megint megcsókolt, majd javasoltam, hogy menjünk máshova, mert ha Edwardék feljönnek, jaj nekünk. Így hát elmentünk egy klubba, ahol is nekinyomott a falnak, és megint megcsókolt. Én addig beletúrtam a hajába, ő meg csak csókolt. Már teljesen átadtuk magunkat az érzelmeknek, mikor megkordult a gyomrom.

-          Hoppá… - mosolyogtam.

-          Menjünk vissza.

Kézen fogva visszasétáltunk. Benyitottunk, és felkapcsoltuk a villanyt. A látvány fura volt. Zoe és Edward fehérneműben, egymáson, teljesen meglepődve feküdtek. Mi is furán festhettünk, de az most nem zavart.

-          Te és te! Mióta? – szinte csak tátogtam a szavakat.

-          Én is ezt kérdezhetném tőletek! – támadott Zoe, miközben felkapta a pólóját.

-          Azt hiszem itt az ideje beszélgetni egy kicsit! – tanácsolta John. Leültünk a kanapéra mind a négyen. – Ki kezdi? Látom, hemzsegnek a jelentkezők. Akkor majd kezdem én! Szóval. – és mindent elmondott.

-          Én tudtam róla! – tapsikolt Edward. Komolyan, mint egy gyerek.

-          Miért nem szóltatok? – kérdezte Zoe.

-          Bocsi, de ki tudja ki, és mikor pletykál.

-          És te miért nem mondtál semmit? – támadtam le Zoet. – Legjobb barátnők vagyunk elvileg.

-          Féltem, hogy majd utálni fogsz érte, hogy a kedvenc együttesedből felszedem az egyik ecsetet. De ahogy látom, neked ott a másik, probléma letudva.

-          Jó, mindenki titkolózik, már kezd elegem lenni! Nincs több titok, négyünk között, megértettük? – nevetett John. Bólintottunk.

-          Zoe, gyere csak át velem a szobánkba!

Megöleltem.

-          Na, meséljél csak!

-          De te is nekem! – nevetett Zoe.

Egész éjjel beszélgettük, természetesen a fiúkról, és aztán végre elaludtunk. 

Upsz.. / Zoe szemszöge

Egy hete tartott a turné. A többiek mást sem csináltak, mint ugrálnak, esznek, fellépnek, aztán holt fáradtan mennek aludni. Az első koncertekre még elmentem, de utána inkább felderítettem az éppen otthonul szolgáló környéket. Eddig egy szabad estéjük sem volt a turnézóknak.

A mai nap végre azt csinálhatták, amit akartak. Végre én sem unatkoztam. A délutánt együtt töltöttük mind a négyen, aztán szép lassan elszivárgott először Hannah, majd egy fél órával később John is. Este hat körül lehetett.

-Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek valami jó kis étterembe? -vetette fel az ötletet Ed. -Alig voltunk együtt...azóta. -nézett félre.

-Én benne vagyok, csak ne valami puccos helyre légyszí! Semmi kedvem kiöltözni, meg minden!
-Te soha nem öltöznél ki! -mosolygott, azzal az eszméletlen édes gyerek mosolyával Edward.

Végül csak a hotel éttermébe mentünk le. Túl gyorsan eltelt a vacsorára szánt idő. Felmentünk a fiúk szobájába. Sem Hannah, sem John nem volt még itt. Összenéztünk Eddel.

-Te biztos, hogy nem tudsz semmit? -kérdeztem.

-Titok. -nevetett megadóan.

-Óóó igen?! Na adok én neked mindjárt titkokat! -fenyegettem vigyorogva. Ingatta a fejét, hogy nem hisz nekem, ezért neki futottam, és elkezdtem püfölni.

-Nanana! Rossz vagy! -szídott meg Edward, felkapott az ölébe és egy forró csókot nyomott ajkaimra, aztán még egyet, és így tovább. Egy-kettőtt előrébb lépett, én hátrébb, és így ügyességemnek köszönhetően hanyatt estünk az egyik ágyra. Furcsán ismerős volt a helyzet, de most határozottan jobban élveztem, mint a reptéren. Csókcsatánkban egyikünknek sem akaródzott feladni a harcot, sőt egyre hevesebben válaszoltunk a támadásokra. Az egyik pillanatban megéreztem Edward meleg kezét a derekamon.

-Mit csinálsz? -kérdeztem, mintha nem tudnám.

-Szeretlek Zoe! -suttogta, mire szenvedélyesen megcsókoltam.

-De mi lesz, ha...
-Jajj, hogy neked mindig akadékoskodnod kell. -lehellte lágyan.-Bezártam az ajtót...azt hiszem. De biztos valamit együtt csinálnak, nem jönnek egy jó darabig! -.biztosított, tudva a gondolatom menetét. -De te szeretnéd? -de édes, mintha nem tudná. Válaszul kigomboltam az ingét. Csókváltások közepette leráncigálta rólam a polómat. Felsőteste az enyémhez simult. Már nagyon sötét volt, alig láttuk egymást, de még is így volt tökéletes. Kikapcsoltam az övet a nadrágján, ő a melltartómmal ügyeskedett, amikor felkapcsolódott a villany. John és Hannah az ajtóban álltak meghökkenve. John szája körül piros rúzsfoltok voltak, és a haja is kesze-kuszán állt. Hannah-nak elkenődött sminkkel állt mellette, észre sem vettem, mikor bejöttek. Mind a négyen ledöbbenve bámultuk egymást. Edward még mindig rajtam volt, ezért köhintettem egyet, hogy ideje lenne leszállni rólam.

-Te és te? Mióta..? -szinte tátogta Hannah a kérdést. Visszavettem a pólómat, és a 'támadás, a legjobb védekezés' mottó alapján visszavágtam.

-Én is ezt kérdezhetném tőletek!

-Azt hiszem itt az ideje beszélgetni egy kicsit! -tanácsolta John. Leültünk a kanappéra. Hannah még mindig hatalmas szemekkel nézett rám. -Ki kezdi?...Látom hemzsegnek a jelentkezők! Akkor majd én kezdem! Szóval.. -kezdte, mintha csak egy tábortüzi beszélgetés lenne.

-Én tudtam róla! -tapsikolt Ed. Hihetetlen, hogy ennyire gyerek tud lenni, néha meg igazi felnőtt.

-Miért nem szóltatok? -kérdésemre válasz helyett Jonh-ra néztek a mellettem ülők.

-Bocsi, de ki tudja, hogy ki és mikor pletykál... -közbe akartam szólni, de Hannah gyorsabb volt.

-És te miért nem mondtál semmit? A legjobb barátnők vagyunk, elvileg.
-Féltem, hogy majd utálni fogsz érte, hogy a kedvenc együttesedből felszedem az egyik ecsetet! De, mint látom neked ott a másik, probléma letudva.

-Jó, mindenki titkolódzik, már kezd elegem lenni! Nincs több titok négyünk között megértettük? -nevetett John. Beleegyezésül mindenki bólintott.

-Zoe gyere csak át velem a szobánkba! -hívott Hannah, a szóváltás után. Mikor átértünk megölet.

-Na meséljél csak!
-De te is nekem! -válaszoltam, az egész éjszakát átbeszéltük, és csak a srácokról volt benne szó, pedig annyi minden nem is történt, de mi csak beszéltünk, és beszéltünk.

Főpróba / Hannah szemszöge

Korán reggel a repülőtéren rajongók sokasága fogadott minket. Most már tőlem is kértek néhányan autogrammot, aminek nagyon örültem, persze olyan álmos voltam, hogy igen lassan haladtam. Este annyira izgultam, hogy nem tudtam elaludni, és azért a hét óra alvás nekem sem árt. Aztán a jedheadek végre felengedtek minket a repülőre.

Zoe ment elöl, rögtön lehuppant az egyik székbe, mellé Edward. Én Zoeval szemben ültem, John pedig mellém. Zoe szinte ahogy letette a fenekét, rögtön elaludt, én nem tudtam. Nagyon izgultam. Hogy vajon mit szólnak majd hozzám… Csak bámultam ki az ablakon. Még sosem repültem, nagyon tetszett. Ez segített kicsit lenyugodni. John egész úton nézett, de én csak bámultam ki.

Mikor odaértünk, ismét rajongók hada fogadott. Itt is kiosztottam néhány aláírást, majd beszálltunk egy limóba. Bementünk a városközpontba, ahol is a legszebb hotel várt ránk.

-          Hölgyeim! – nyitotta az ajtót John.

A szálloda tetején kaptunk két, egybenyitott szobát, nagyon szépek voltak, és a kilátás! Alighogy ledobtuk a csomagokat, már mehettünk is próbálni. A gyomrom ismét görcsbe rándult.

A próbán a fiúk csak playbackeltek és meg énekeltem. Míg én inkább a hangra tettem a hangsúlyt (óóó, milyen szófordulat) addig a fiúk inkább bohóckodtak. Ez egy idő után igazán fárasztó volt. Minden értelemben.

 - Amúgy hogyan lesznek a szobák? – kérdezte Ed, mikor visszaértünk.

 - Azt hiszem ez egyértelmű! Te velem leszel, és a lányok együtt.

 - Jó, na, csak hülyültem! – nevetett Edward.

Aztán elköszöntünk, és elmentünk a szobánkba. Zoeval még dumáltunk egy kicsit, de aztán mindkettőnket elnyomott az álom. 

Főpróba / Zoe szemszöge

Nem sokat aludtam az éjjel, csak pár órát. A reptéren úgy, mint a múltkor sikítozó rajongók fogadtak. Olyan volt, mint egy ébresztőóra, hangos és kíméletlen. A saját fáradságomra sem tudtam koncentrálni miattuk. De a repülőn végre nyugalomra leltem. Rettegtem a repüléstől, de most ez is jobb volt, mint a Jedhead-ek gyűrűjében lenni. A gépen kettesével voltak az ülések. Ledobtam magam a nekünk kijelölt hely egyikébe. Edward jött mögöttem, ezért ő ült be mellém.

-Vagy inkább valaki más mellett ülnél? -kérdezte, mintha baj lenne.

-Nem, ez így tökéletes. -válaszoltam, és beledöltem az ölébe. Még felszállás előtt elnyomhatott az álom, mert az egész repülőút kiesett.

Kiszállva a gépből megint egy csapat rajongóval találtuk szembe magunkat.

-Itt mindig ez megy?
-Ha zavar, titkosíthatjuk az indulás és az érkezés időpontját. -mosolygott Ed.

-Nem kell, csak siessetek! -vonultam félre.

A nagy aláírás osztogatás után, végre elindultunk a szállodába. Nagyot néztem a limo ablakából. A város legjobb hotelje előtt parkoltunk le.

-Hölgyeim! -tartotta John segítőkészen a kezét, mikor kiszálltunk Hannah-val a kocsiból.

A szálloda legtetején kaptunk két, egymásba nyíló szobát. A panoráma csodálatos volt. De nem maradt sok idnőnk élvezni, mert sietni kellett a főpróbára. Másnap koncert!

A próba eleje nem indult fényesen, de a végére minden tuti volt. Hannah énekelt, míg a srácok csak úgy playbackről nyomták. Jobban szeretem az élő zenét, és annak a varázsát, de jókat nevettem így is a bohóckodásaikon.

A főpróba után hulla fáradtan estek be az ajtón társaim. Én persze mentem volna mindenhova, de egyedül nem olyan jó.

-Amúgy hogy lesznek a szobák? Mármint ki kivel alszik? -kérdezte Edward kacéran. Hirtelen feszült lett a hangulat.

-Azt hiszem ez egyértelmű! -tudatta vele tesója, és szép lassan, artikulálva mondani kezdte. -Te velem leszel, és a lányok együtt.
-Jó na, csak hülyültem! -nevetett Ed. Mire barátnőmmel egyszerre fújtuk ki a levegőt. Elköszöntünk egymástól és mentünk aludni. Hannah-val még elalvás előtt beszélgettünk, aztán mind ketten álomba hajtottuk a fejünket.

Interjú / Hannah szemszöge

Ma interjúra megyünk a srácokkal. Nagyon izgulok. A fiúk ezt tök természetesnek vették, és mindenféle vicces dologgal próbálták feledtetni velem az interjút. Aztán bejött egy alacsony kis emberke, hogy kövessük. Hát így tettünk. Egy szépen berendezett stúdióba értünk, ahol egy csomóan voltak már. Megállítottak minket oldalt, hogy várjunk, amíg felkonferálnak minket. Görcsbe rándult a gyomrom. Mi lesz, ha elszúrok valamit? Aztán megszólalt a műsorvezető srác.

-          Most pedig jöjjön a két energia bomba, John és Edward, valamint a pop ipar legújabb kis üdvöskéje, – minek nevezett ez?! – Hannah!

Mosolyogva kitipegtem a hatalmas magas sarkúban, amit rám adtak, míg a fiúk ugrándozva, röhögcsélve kipattogtak addigi helyükről. Felmentünk a színpadra, és elkezdődött a dalunk. Tök jó volt. És végre elengedtem magamat. Alig vettem észre, hogy vége a dalnak. Utána lehuppantunk a fotelba, Lukas mellé. Kérdezett minden féléről, főleg arról, hogy honnan ismerjük egymást, és hogy hogyan is kerültem a semmiből ide, ahol most tartok. Bájosan elcsevegtem vele, miközben néhány kérdésnél majd meg tudtam volna fojtani. Aztán végre a fiúkat is kérdezte.

-          John, veled mi újság a szerelem terén?

-          Kösz, megvagyok!

-          Ezek szerint van valakid?

-          Szerinted tudok én választani a sok ezer csodálatos rajongó közül? Mindegyikőjüket szeretem! – mondta, és aztán mosolyogva rám nézett. Aztán Lukas Edward felé fordult.

-          Ott mi a helyzet?

-          Nincs barátnőm. – válaszolta kurtán.

-          Hannah? – na, most következek én. Szerencsére nem lőtték el a szövegemet.

-          Jelenleg a turné a legfontosabb! – mosolyogtam.

Még volt egy pár kérdés, a fiúk természetesen elénekelték a Lipsticket (minden interjú alapja) és utána fények ki, kamera leáll, közönség el. Végre, kimehettünk az öltözőbe, majd hazafelé vettük az irányt. Amikor beléptünk a házba, csönd volt, pillanatok múlva Zoe is letolta a képét. Megölelte a fiúkat, Edward még egy puszit is adott neki, hajaj!

-          Csak beköszönni jöttünk, már megyünk is!

-          Oké! Jók voltatok a TV-ben! – nevetett Zoe.

-          Köszi! – kacsintott Ed.

-          Na, de mi tényleg megyünk, mert sohasem lesznek becsomagolva a ruháink. – szólt közbe John.

-          Akkor holnap!

-          Fél négykor álljatok az ajtó előtt! Pontosan kell érkezni a reptérre.

Azzal a fiúk elmentek.

-          Tök jó lenne, ha összejönnétek Johnnal. Jók vagytok együtt!

Jaj, Zoe, ha te tudnád, mi van közöttünk…

-          Jó lenne… - mondtam somolyogva.

Interjú / Zoe szemszöge

Már megint egyedül maradtam otthon. Hannah interjúra ment a srácokkal. A közelgő turnéjuk, és klippje miatt. A szerencsém az volt, hogy élőben ment az adás, így nem unatkoztam annyira. A műsor előtt gyorsan bepakoltam a bőröndömbe, mivel másnap hajnalban indultunk a turné első helyszínére, ahol még egy főpróba várt a kis csapatra.

Bekapcsoltam a tv-t, pont akkor, amikor kezdődött az adás. Lukas, a műsorvezető felkonfolta a Jedwardot, és Hannah-t, hogy adják elő a közös dalukat. Felpattantam, a kezembe fogtam egy egy pohaarat és velük énekeltem meg táncoltam. Elég idiótán festhettem, de ez mit szokott érdekelni engem?! A szám végén visszahuppantam a kanapéra. Elkezdődött az interjú. A fiúk pörögtek, Hannah felvette a ritmusukat, így Lukas alig jutott szóhoz. Beszéltek erről is, arról is. Aztán egyszer csak szóbakerült a szerelem. A gyomorom görcsbe rándult, nem akartam, hogy Edward elárulja a titkunkat.

-John veled mi újság a szerelem terén? -kérdezte Lukas.

-Kössz, megvagyok!

-Ezek szerint van valaki?
-Szerinted tudok én választani a sok ezer csodálatos rajongó közül? Minedegyikőjüket szeretem! -tért ki a válaszadás alól. És mosolyogva Hannah-ra nézett. Lukas nem zaklatta tovább, Edwardhoz fordult.

-Ott mi a helyzet?
-Nincs barátnőm! -tisztázta, mire egy hatalmas sóhajtással kiengedtem a gőzt.

-Hannah?
-Jelenleg a turné a legfontosabb. -mondta diplomatikusan.

Mikor vége lett a műsornak elmentem lezuhanyozni. Izgultam a holnap miatt. El sem tudtam képzelni, hogy egyszer turnézni fogok. Vagy is nem én, én csak kísérek, de akkor is egy turnéról volt szó.

Bementem a szobámba és felvettem a pizsimet. Ajtónyílást hallottam. Kimentem a nappaliba, ahol ott állt Hannah Jedwardékkal. Odarohantem először Johnhoz, megöleltem. Aztán Edwardhoz léptem közelebb. Ajkai közeledtek az enyéim fel. Gyorsan elfordítottam a fejemet, így az arcomra adott puszit.

-Csak beköszönni jöttünk! Már megyünk is! -szólt Edward.

-Oké! Jók voltatok a tv-ben! -néztem mosolyogva a szemébe.

-Köszi! -kacsintott.

-Na de mi tényleg megyünk, mert soha nem lesznek bepakolva a ruhánik! -szakította félbe John a szóváltást.

-Akkor holnap! -mondta Hannah izgatottan.

-Fél négykor várjatok az ajtó előtt! Pontosan kell érkezni a reptérre.

Elköszöntünk egymástól, aztán ránéztem Hannahra.

-Tök jó lenne, ha összejönnétek Johnnal! Jók vagytok együtt. -tudattam vele, mire mondani akart valamit, de aztán még sem azt mondta.

-Jó lenne...

Nem minden sikerül, de valami nagyon is / Hannah szemszöge

Zoe még alszik. Felöltöztem, felkaptam a dzsekimet, és szép, csöndben kislisszoltam a lakásból, hagytam Zoet élvezni a lustulós napját. Mivel semmi kedvem nem volt elkölteni azt a kevéske pénzem taxira, így gyalog mentem el a hotelig, ahol a fiúk vártak. Megkértek, hogy beszéljük meg, milyen dalokkal fogom kitölteni azt a másfél órát, amíg elő zenekarként lépek fel a színpadon. Írtunk egy jó pár számot, amikor szóba került a Rolling in the Deep.

-          Biztos vagy te benne? – kérdezte kacéran John. Nyilván nem tudja, hogy imádom a kihívásokat.

-          Tökéletesen.

-          Akkor halljuk. – tette keresztbe John a kezét.

-          Tessék?!

-          Ha olyan biztos vagy benne, akkor énekeld el itt és most.

És hát elkezdtem. Meg kell, hogy mondjam, néztek a fiúk. Egy idő után elkezdtem röhögni a bamba képükön. Aztán Ed lelépett, hogy elintézzen valamit. Ketten maradtunk. Megint a dekoltázsomat bámulta. Fiúk… megköszörültem a torkom, mire felugrott, és a szemembe nézett.

-          Nos? – kérdeztem.

-          Nos… eljönnél velem pizzázni? – kérdezte kacéran.

-          Persze! De mi van, ha Ed visszajön?

-          Azt mondjuk, próbálni mentünk.

Aztán felém jött, két kezébe vette az arcom, és lágyan megcsókolt. Közben átölelt, hogy semmi távolság ne legyen közöttünk. Minden porcikám beleremegett a csókunkba. Aztán a szemembe nézett, és megszólalt.

-          Tényleg, még nem beszéltünk meg valamit…

-          Mit? – értetlenkedtem.

-          Hát… izé… akkor most… járunk? – simogatta a tarkóját.

-          Igen. – mondtam magabiztosan.

Aztán kicsit csöndben voltunk. Arra lettem figyelmes, hogy forgok. John felkapott, és pörgött velem. Mint egy gyerek, kántálta, hogy ’Van barátnőm! Van barátnőm!’ erre csak nevetni tudtam. Aztán letett, és elvitt pizzázni. Jól elvoltunk, amikor eszébe jutott Ed. Mivel elég régen elment, javasoltam, hívja fel. Aztán, mivel John szerint Ed indul vissza, ezért John fizetett, és kézen fogva visszamentünk a hotelbe. Onnan meg hazamentem. Zoe elmélyülten mosolygott a kanapén, mikor beléptem a lakásba.

-          Akarom tudni? – kérdezte mosolyogva.

-          Csak John! Olyan cuki! Tök jó volt a mai nap! Csak kár, hogy Edward lelépett! – tettem hozzá, hogy Zoe ne fogjon gyanút, ami tekintetéből ítélve nem sikerült. – Nem tudod, hol lehetett?

-          Szerinted? Én végig itthon ültem, és tartottam a lusta napomat. Semmi telefon!

-          Oké, de a világ legjobb napját hagytad ki az éltedből!

-          Hidd el, így jobb volt neked is, meg nekem is. – mosolygott Zoe. 

Nem minden sikerül, de valami nagyon is / Zoe szemszöge

Kopogtatásra ébredtem. Ránéztem az órára, dél múlt pár perccel. Hannah már délelőtt elviharzott a találkozóra Jedékkel. Kimásztam az ágyból és elcsoszogtam az ajtóig. Egy hatalmas ásítással nyitottam ki.

-Ki rendelt ebédet? -nevetett Edward, mire én gyorsan becsuktam a számat és lejebb húztam a pizsamának használt pólót.

-Te meg mi a frászt keresel itt? -kérdeztem. Már fel sem tűnt, hogy két perce még aludtam.

-Kaját hoztam, mert gondoltam a lustulós napon még a telefont sem fogod felemelni.
-De ha pihenős napot tartok, akkor valószínüleg még alszom ilyenkor is! -világosítottam fel, és behúztam az ajtón, hogy ne lássa meg senki a gyönyörú oroszlánsörényemet a comb villantós pólóval.

-Bocsi! -nézett rám bociszemekkel.

-Na jó, ha nagyon akarsz, csatlakozhatsz! Csak várj pár percet, rendbe szedem magam! -utasítottam, mire elmosolyodott, és szalutált egyet. Szép lassan bementem a fürdőbe. Ott kapkodni kezdtem, hogy minnél töbett lehessünk együtt. Két perc alatt le is tudtam a fogmosást, a hajam kifésülését, és a sminkelést. A szobámban felkaptam az új pólómat, és egy farmert. Majd megint csak lassan kisétáltam.

-Azta! Gyors voltál!
Hidd el nekem, nem siettem! -hazudtam. Gondolom egyből rájött, mert fura fejett vágott, de nem kérdezőskögött. -Na és mi finomat hoztál? -tereltem a témát.

-Gyros-t!

-Nyami! -csaptam le rá azonnal. Lehuppantunk a kanapéra, a tv elé. -Egy filmet esetleg? -vetettem fel teli szájjal.

-Oké. -válaszolt Edward. Valami oltári nagy baromság akadt először a kezembe. Alig bírtuk megenni a kaját, mert nem tudtuk abbahagyni a röhögést.

Sajnos gyorsan eltelt a másfél óra. Nem tudtam, hogy mi legyen, de nem akartam, hogy elmenjen Ed.

-És most? -tűnődött, mire megnyugodtam.

-Hm..ez egy jó kérdés.
-Nem akarunk kimenni a házból esetleg?

-Ez egy lustulós nap! -emlékeztettem.

-Ugyan a nevetéssel elégetted a gyros által felszedett kalóriákat! Ez neked lustálkodás? -még jobban nevetnem kellett.

-Taníts meg arra a hiper-szuper szaltódra! -jött a légbőlkapott ötlet.

-És a kalóriákkal mi lesz?

-Ennyi veszteség belefér.

Edward felpattant. Háromszor megmutatta a mozdulatot. Most én következtem. Valahogy nem akart sikeredni sehogysem. Egy ideig próbálgattam, de nem jött össze.

-Na jó feladom! -lihegtem, mire egy jót mosolygott. -De hogy ne rombológyjon az önbizalmam...ki tud tovább kézen állni?

-Ennyire biztos vagy magadban? Hát akkor kihívás elfogadva.

Egyszerre emelkedett fel a lábunk a levegőbe. Egy ideig jól megvoltam, de kezdett fáradni a karom. Akkor Edward visszaállt a lábára.

-Csak hogy örülj! -nevetett, mire rám is rámtört a vigyoroghatnék. A kezeim összerogytak. Orraestem volna, ha Edward nem kap el és vesz az ölébe.

-Na persze! Láttam én, hogy nem direkt csináltad! -kacagtam. De nem válaszolt. Mosolyogva egyenesen a szemembe nézett. Beleremegett minden porcikám. A nézése kiborított, persze jó értelemben. Olyan közel volt az arca az enyémhez, hogy éreztem, ahogy langyos lehellete csiklandozza a számat. Mind a ketten megdermedtünk, vártuk, hogy a másik tegye meg az első lépést.

-Csókolj már meg! -suttogva csúszott ki a számon a gondolat. Ajkai egyre közelebb kerültek az enyéimhez. Behunyta a szemeit, követtem a példáját. És akkor összeért a szánk. A romantikus csók egy rövid időn belül vad, szenvedélyes csatába ment át. Edward levetette magát a kanapéra, így az ölében ültem. Kezdett kényelmetlenné válni a pozíció, ezért egyik lábam átvetettem Eden, és hozzásimultam. Majd szép lassan szétváltunk.

-Erről..soha...senkinek...egy szót se! -lihegtem.

-Még John-nak és Hannah-nak se? -kérdezte kábultan.

-Főleg nekik ne!
-De..

-Kérlek! -tapasztottam a szájára a mutatóujjam. Bólogatva beleegyezett.

-Azt hiszem a mai életem legboldogabb napja! -mondta a nyálas szöveget, de jelenleg tetszett. Odabújtam hozzá, és hallgattam heves szívverését. Remegtem örömömben. A pillanatot mobilcsörgés szakította félbe.

-Halló? -szólt bele Ed a telefonjába, és kiment az erkélyre, így nem hallottam semmit a beszélgetésből. -Most mennem kell! John aggódik! -forgatta meg a szemeit. Magára kapta a dzekijét, és köszönés képpen egy puszit nyomott az orromra.

-Jó légy!
-Szia! -köszöntem el. Becsuktam az ajtót és levágódtam a kanapéra. Csak Edwardra tudtam gondolni. Elmélyülésemből Hannah zökkentett ki. Sugárzó arccal lépett be a lakásba.

-Akarom tudni? -kelltem fel a kanapéról mosolyogva, valószínüleg már elég sok ideje ott feküdhettem, mert zsibbadt a hátam.

-Csak John! Olyan cuki! Tök jó volt a mai nap! Csak kár, hogy Edward lelépett. -az utolsó mondatot nem valami nagy sajnálattal mondta. -Nem tudod, hol lehetett?
-Szerinted? Én végig itthon ültem és tartottam a lusta napomat! Semmi telefon, ...semmi nem volt kb.! -Oké! De a világ legjobb napját hagytad ki az életedből! -persze, ő már csak tudta...

-Hidd el, így jobb volt neked is és nekem is! -somolyogtam.

A forgatás / Hannah szemszöge

Három hét múlva annyira kész voltam az izgalomtól, meg mindentől, hogy kólával nyugtattam magamat, amitől persze még jobban bepörögtem. Mire odaértünk a forgatásra, már úgy pörögtem, mint a fiúk. Bementem az öltözőbe, rám aggattak egy szuper csinos, de kényelmetlen szettet, megcsinálták a hajamat, majd kisminkeltek. Mikor kiléptem az öltözőből, Zoe felmutatta a hüvelykujját, jelezve, hogy jól nézek ki. Aztán bementünk egy helységbe, ami tömve volt minden féle kellékekkel, és technikai micsodákkal. Az egyik csatlakozóban majdnem fel is buktam. Aztán beállítottak, eligazítottak, és már indult is a zene. Nagyon jól éreztem magam a kamerák kereszttüzében, pontosabban elképzeltem, hogy nincsenek is ott kamerák… így könnyebb volt. Amíg beálltak egy másik nézőponthoz, addig elmentem az öltözőbe inni, ami most teljesen kihalt volt. Nyúltam a víz felé, mikor valaki megragadta hátulról a karom, megfordított, és ajkunk összeért. Rögtön felismertem.

-         John! – ugrottam a nyakába.

-         Hiányoztál. – suttogta a fülembe.

-         Te is… - sütöttem le a szemem.

-         Látom, hordod az ajándékom… - nézett a nyakamra, amiről úgy gondolom szeme a dekoltázsomra tévedt.

-         Igen, gyönyörű… - fogtam a kezembe a nyakláncot, ami egy szívet formázott.

-         Szerintem is… - mondta elmélyülve.

-         A fiúknak mióta tetszenek az ékszerek? – nevettem.

-         Én nem a nyakláncra gondoltam… - tette a homlokát az enyémhez.

És megint megcsókolt. Aztán kopogtak az ajtón, hogy menjek, mert még sok dolgunk van. A fiúk és Zoe kint vártak, amíg be nem fejeztünk mindent. Erre késő este került sor. Mivel eléggé fáradtak voltunk már mindannyian, ezért gyorsan elköszöntek tőlünk.

-         Négy nap múlva turné, nem elfelejteni! – ölelt meg John.

-         Igenis kapitány!

-         Addig is, ha kellenénk, megtaláltok a múltkori szállodában. – mondta vigyorogva Edward, miközben megölelte Zoet.

-         Akkor holnap! – mondtam lelkesen.

-         És ezt velem mikor óhajtod megbeszélni? Nem érek rá, sürgős lustulni valóm van!

-         Te tudod… – nevettem.

A forgatás / Zoe szemszöge

Eljött a vidó forgatásának a napja. A sok edzés szemmel láthatóan megtette a hatását. Ennek nagyon örültem. De annak még jobban, hogy abbahagyhatjuk végre. Semmi bajom nem volt az alakommal, de határozottan jobban néztem ki. Nem vagyok az a 'jajj de nagy a seggem' csaj.

Edwardék persze nem látogattak meg minket abban a három hétben, amiben megígérték. Ezek szerint legközelebb csak a turnén számíthatunk jelenlétükre, vagy ki tudja, lehet, hogy ott sem. Náluk semmi sem biztos.

Hannah most jött ki a sminkestől. Alig hittem a szememnek, eszméletlenül csinos volt abban a ruhában, amit ráadtak, a haj és a make-up is tökéletes volt. Vigyorogva felmutattam a két hüvelykujjamat, hogy tudassam vele a véleményem. Elmosolyodott és egy 'köszönöm'-öt formált piros ajkával, majd beállt a helyére. Elkezdődött a forgatás. Izgatottan figyeltem a történteket, nagyon tetszett az egész. Csak bámultam a székből. Minden egyes mozdulatra odafigyeltem. Lenyűgözött a technikai része a vidónak. Aztán elsötétedett minden. A kilátást két tenyér takarta el.

-Héj! Na! Mi a bajod? -aggattam le magamról a kezeket, és megfodultam.

-Zoe! Jó újra látni! -vigyorgott Edward.

-Te itt...és hogy? -öleltem át.

-Gondoltuk meglessük mi folyik itt! -nevetett. Olyan volt, mintha el sem ment volna, minden nap beszéltünk velük, de érezni testének a melegségét még is csak jobb volt, mintha a számítógépen keresztül látnám. -De amúgy te nem szerepelsz a klippbe?kérdéséhez bevetette egyedi mosolyát, amit imádtam, így nem is nagyon ellenkeztem. Egy sötét sarokba húzott.

-Úgy nézek én ki?

-Hm..Akkor lenne kedved arrébb menetelni, mielőtt Hannahnak leesik, hogy nem csak John van itt? -

-Csukd be a szemed! -mondta lágyan. Gyanakodva néztem rá, de utána engedelmeskedtem. -Nyújtsd ki a kezed!akadésoskodtam.

-És hol marad a kérlek? -akadékoskodtam.

-Légyszí! -mondta, mire megint megtettem, amire kért. Valamit belerakott a tenyerembe. -Nagyszerű! Most már kinyithatod! -izgatottan néztem meg az ajándékom. -Egyből te jutottál az eszembe, amikor megláttam! -nevetett. Egy imádnivaló kis plüssmackó volt a meglepetés. -A maci is mérges, ha nem hagyják békén, de ha jobban megismered, rájössz, hogy kedves, és ő is rájón, hogy nem akarják bántani! -erre beleboxoltam a vállába.

-Köszönöm! -mosolyogtam egyenesen bele a szemébe. Ez hiba volt. Nem bírtam elvenni a tekintetem, csak úgy vonzott a zöld szempár. Lassan közelebb hajoltam hozzá. Olyan hívogató volt az ajka, de az arcára nyomtam egy puszit, mire totál vörös lett. -Akkor nem köszönsz Hannah-nak? mondta zavarban és elviharzott. Magamhoz öleltem a macit, és leültem a földre, nem bírtam abbahagyni az önfelett mosolygást, mintha megcsókolt volna.

-Ja, de persze! -

mondta zavarban és elviharzott. Magamhoz öleltem a macit, és leültem a földre, nem bírtam abbahagyni az önfelett mosolygást, transzban voltam.

-Zoe?! Te meg mit csinálsz itt?

-Mi? Te...hogy hogy újra itt?

-Mi? Én? Mi?

-John! -feltápászkodtam és megöleltem.

-Látom megkaptad a mackót! Edward tiszta ideg volt, hogy mit fogsz hozzá szólni! -válasz helyett lángolni kezdett az arcom, ez nem sokszor fordul elő velem, nagyon nem. Meghallottuk a zenét, újra forgatni kezdtek.

-Azt hiszem jobb lenne, ha most visszamennénk! -tanácsoltam.

Már kicsit sem érdekelt a videó, inkább Edwardban gyönyörködtem, megpróbáltam feltűnés mentesen, de azt hiszem, nem nagyon jött össze.

Késő este fejeződött be a felvétel. A srácok végig ott voltak. Amikor a búcsúzásra került a sor, csak annyit mondtak:

-Négy nap múlva turné! Nem elfelejtetni! -ölelte át John Hannaht megjátszva a szigorúságot.

-Igen is kapitány!
-Addig is, ha kellenénk, megtaláltok a múltkori szállodába. -fordúlt hozzám Ed. Sóhajtottam egyett és szemforgatva átöleltem.

-Akkor holnap! -hallottam barátnőm hangját, aki már le is rendezett egy találkát.

-És ezt velem mikor óhajtod megbeszélni? -kérdeztem. -Nem érek rá! Sürgős lustulnivalóm van!
-Te tudod! -nevetett Hannah. Elindultunk kifelé. Még hátrafordultam egyszer, és integettem a macival a kezemben.

Egy fárasztó nap / Hannah szemszöge

Reggel szokás szerint korán keltem, és felébresztettem Zoet is. Ő természetesen aludt volna még. A programszervezőhöz mentünk, aki felvilágosított minket mindenről. Valamiért teljesen lekötötte a figyelmem, és semmi mást nem vettem észre, pedig máskor ez nem így van. Na szép, a sztárság már elvette az eszemet… Egész délelőtt beszélgettem vele, ja nem… ő beszélt nekem, én meg aranyosan bólogattam… a végén már engem is untatott.  Aztán átküldött minket egy személyi edzőhöz… teljesen kiakadtam, utálok valaki felügyelete alatt sportolni, főleg ha nem hatja meg, hogy fáradt vagyok. Futnunk kellet vagy 2 km-t, eközben Zoe egy párszor eltűnt mellőlem, de mindig meglett. Aztán száz-száz felülés és fekvőtámasz. Aztán még 1 km futás… teljesen hullán értünk haza, mindketten ledobtuk magunkat a kanapéra.

-          Egyszer még megöllek, Hannah Jones! – mondta halál komolyan Zoe. Ezen csak nevetni tudtam. – Amúgy éjfélkor a fiúk várnak minket skypeon.  

-          És ezt eddig miért nem mondtad?

-          Szerinted volt rá időm? – rivallt rám Zoe.

Ettem egy szendvicset, de nem tehettem bele szalámit, mert Alicia megtiltotta. Ő a személyi edzőnk. Szóval ettem egy kis kenyeret salátával… nyami… Aztán hirtelen éjfél lett. Zoe laptopján csörgött a skype.

-          Sziasztok! – integettek vidáman a fiúk.

-          Hello! – köszöntünk egyszerre.

-          Azta Zoe, te aztán nyúzott vagy! – mondta John, mire Zoe rám bökött ujjával, hogy az én hibám. Erre megforgattam a szemem.

Elmeséltük nekik, hogy milyen volt a nap, nem kifelejtve a kíméletlen Aliciat, és persze az én ínycsiklandóan finom salátás kenyeremet. Aztán John bejelentette, hogy elmegy zuhanyozni. Pár pillanat múlva csörgött a telefonom. Lefordultam a kanapéról, és átmentem a konyhába, csak ott vettem fel.

-          Szia! – köszönt bele vidámat John.

-          Szia! Na, mi az, amit skypeon nem lehet elmondani? – nevettem.

-          Hát, hogy nagyon hiányzol. – hallottam a mosolyt a hangjában.

-          Tényleg? – pirultam el. – Ó, tényleg, nagyon tetszett az ajándék.

-          Örülök! És, milyen a sztárok világa? – nevetett.

-          Őszintén? Eddig szörnyű, legalábbis Alicia… - forgattam a szemem. Ennyire nőt még nem utáltam.

-          Tudod, már, amikor beszálltunk, ürességet éreztem. – mondta TÉNYLEG őszintén John.

-          K-komolyan? – ámultam el.

-          Igen. És ígérem, amint hazamegyünk, mindent bepótolunk.

-          Miket kéne? – értetlenkedtem.

-          Sügér! – nevetett. Olyan édes a hangja. – Elfelejtetted?

-          Mit? – most komolyan nem vágtam. Talán a fáradtság miatt, vagy csak szimplán hülye vagyok…

-          Hát… a csókunkat…

-          Ja… - aztán egy hatalmas ásítást hallottam a nappali felől. – Szerintem most villámsebesen zuhanyozz le, mert Zoe mindjárt elalszik.

-          Oké, skypeon találkozunk. – és letette.

Mosolyogva mentem vissza a gép elé, ahol Edward és Zoe, már egy ideje csak bámulták egymást. Elbeszélgettem még Eddel, mivel Zoe erre már agyilag nem igen volt képes. Aztán megjött John is, és elköszöntünk egymástól. Azonnal elnyomott az álom… biztos a fáradtságtól. 

Egy fárasztó nap / Zoe szemszöge

Reggel megint korán kellett kelni.

-Jobb, ha hozzászoksz! -nevetett Hannah tetőtől talpig készenlétben, amikor kicsoszogtam reggelit csinálni.

-Ehhez nem lehet! -ásítottam.

Egy programszervező hapsihoz, vagy mihez voltunk hivatalosak, azaz csak Hannah, de mint mindig, jó barátnőhöz méltóan elkisértem. Érdekes módom nekem is felkínált egy helyet a kanapén a pasas, hogy csatlakozzak a beszélgetéshez. Lehuppantam. Az elején még figyeltem. Elmonda, hogy az elején ne számítsunk nagy nézetségre, majd a koncertek alatt/után megnő...aztán fél óra elteltével rájöttem, hogy ez engem egyáltalán nem érdekel. Előkaptam a telefonom, és felnéztem Twitterre. Vetettem egy gyors, lapos pillantást Hannahra. Mikor láttam, hogy teljesen a beszélgetésre koncentrál, felnéztem a srácok Twitteroldalára. Találtam még három tweetet, hogy mennyire hiányzunk nekik. Ez már egy kicsit sok volt, egyszer is értettük, hogy hiányzunk nekik, de vicces volt olvasni a sok irigykedő választ. Aztán találtam egy olyat is, hogy ne feletkezzen meg senki Hannah közelgő videójáról. Az üzeneteket is lecsekkoltam. Meglepő módon az egyiknek a feladója: @planetjedward volt. 'ma éjfél körül legyetek skype-on! akk tudunk dumálni =:) xxx John&Edward' Mondanom sem kell, ezután még lassabban telt az idő. Kb. egész délelőtt ott ültünk, de bárcsak délután is ott lehettünk volna, ugyan is elküldtek minket egy személyi edzőhöz. Eredetileg csak Hannah-nak kellett volna mennie, de rábeszélte a hapsit, hogy én is hadd csatlakozzak hozzá. Az a legrosszabb az egészben, hogy ha agyilag is jelen vagyok a megbeszélésen, akkor ez nem történik meg. De most együtt izzadtunk. Mivel szörnyen lusta vagyok, ez a délután maga a pokol volt számomra. Megszökni sem bírtam, pedig próbáltam feltűnés mentesen elpárologni, de valahogy mindig megtaláltak.

Este hat felé végre haza értünk. Szó szerint beestem az ajtón a kanapéra. Behunytam a szemem, és minden erőmet összeszedtem a barátnőmnek szánt egy mondtahoz.

-Egyszer megöllek Hannah Jones! -erre persze nevetett. Még négy óra, és beszélünk Jedékkel! Ez éltetett. Lassacskán ugyan, de csak elkövetkezett az a pillanat.

-Sziasztok! -szóltak bele vidáman a kamerába.

-Hello! -köszöntünk mi is egyszerre.

-Azta Zoe, te aztán nyúzott vagy! -állapította meg John, mire egy szúrós pillantással Hannahra mutattam. Egy jó darabig négyen beszélgettünk. Aztán John elment zuhanyozni, Hannah meg telefonálni a mit tudom én kijével. Szerény véleményem szerint John volt az, és ezek között alakul valami, de jól titkolják annyi szent. Nekem legalább elmondhatta volna Hannah, a legjobb barátnőm! Erre alapozva megkérdeztem Edwardot, hogy ő tud-e valamit kettejükről testvérétől. Keserűségemre a válasz nemleges volt. Egy ideig eldumálgattunk kettesben, de nem nagy dolgokról, mert majdnem elaludtam. Persze ő, mint egy energiabomba úgy pattogott. Majd előbb Hannah tért vissza, majd öt percre rá John is. Elköszöntünk egymástól.

Rögtön behuppantam az ágyamba, de nem bírtam elaludni. Fantáziafelhő vette körül az agyamat és egy jó darabig nem hagyta, hogy az álomvilág kapujába kerüljek.

Bye bye / Hannah szemszöge

A szálloda elől egy külön kocsi vitt minket a reptérre. Baromkodtunk, nevettünk, nagyon jó út volt, csak sajnos gyorsan véget ért. Mikor kiszálltunk a kocsiból, Jed-headek sokasága fogadott minket. Ők persze mindent aláírtak, fotózkodtak, szóval elvoltak a nagy tömegben. Zoe kicsit szorongott, nem szereti a tömeget. Egyszer csak azt hallom „Kik ezek?” „Ugye nem a barátnőik?” Mielőtt válaszolhattam volna, Edwardék felvilágosítottak mindenkit, hogy csak nagyon jó barátok vagyunk. Aztán a fiúk becsekkoltak, és megengedték, hogy bemenjünk mi is velük. Elvoltunk a boltok között, aztán John félrehívott. Egy kis dobozkát nyomott a kezembe.

 - Mi ez? – néztem rá bambán.

 - Tedd el! De csak este nyisd ki! Se később, se előbb!

 - Oké, de megmondanád mi ez?

 - Meglepetés. – mosolygott.

Arca közeledett az enyémhez. Orra orromat súrolta. De ja vu. Becsukta a szemét. Én ugyan így tettem. Vártuk a pillanatot. Aztán ajka az ajkamra ért. Megcsókolt. Lágyan, de egyszerre szenvedélyesen, testem minden porcikája beleremegett. Aztán szétváltunk. Én a cipőm orrát néztem, annyira zavarban voltam.

-          Ideje visszamenni. – suttogtam.

-          Oké. – mondta John, és átkarolta a vállamat. Nagyszerű érzés volt.

Edék felszívódtak. Kerestük őket, aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy fekszenek a földön.

-          Úristen! Tesó, jól vagy? – kérdezte John. Ekkor észbe kapott, hogy fogja a kezem, és gyorsan elengedte.

-          Jajj, persze, persze! – rázta meg a fejét Edward, és felsegítette Zoet, aki erre egy mosollyal válaszolt. Ezek között van valami, az fix.

Aztán betoppant Liam. Tök idegesen, hadarva mondta a következőket.

-          Gyerünk fiúk, mindjárt indul a gép, beszállás!

A fiúk megöleltek minket, John még egy puszit is adott a homlokomra.

 - Amíg vissza nem érek. – suttogta.

Aztán elindultak a géphez, párszor még visszafordultak integetni, aztán eltűntek. Odamentünk az ablakhoz, és vártunk. Pár perc múlva a gép felszállt.

-          Ott mennek. – suttogtam könnyezve.

-          Ott… - visszhangozta Zoe. Aztán csak sírni kezdett.

Csak nem hiányoznak neki? Ilyen nem gyakran szokott lenni. Aztán Zoe átölelt, és ketten könnyezve néztük, ahogy eltűnik a gépük. 

bye bye... / Zoe szemszöge

A szálloda előtt találkoztunk a srácokkal. Onnan egy külön autóval vittek minket a reptérre. Az út jó hangulatban telt el, sajnos gyorsan. Kiszálva a kocsiból nem hittem a szememnek. Rajongók serege várta a Jedwardot. Ők persze örömmel vetették bele magukat a tömegbe. Aláírásokat osztogattak, és csináltak egy csomó képet. Sok rajongó kérdezte, hogy mi kik vagyunk, erre persze ők azt mondták, hogy a barátaik. Végül is igazuk volt. Rosszul éreztem magam a sok sikítozó rajongó közt. Nem szeretem, ha sokan vesznek körbe, olyan, mintha folytogatni próbálnának. Én inkább a magam embere vagyok. Talán ez magyarázza, hogy nem vonzódom a sztár élethez, nem úgy, mint Hannah ő bezzeg imádta a sok rajongót. Valakinek még aláírást is adott. Én meg szépen eltávolodtam a káosz helyszínétől, és vártam, hogy a srácok elinduljanak becsekkoni. Ez kb. fél óra után be is következett, akkor csatlakoztam hozzájuk. Jedwardék bedobva a vonzerejüket rábeszélték a nőt a pult mögött, hogy mi is hadd menjünk be velük a váróterembe. Még egy óra volt a gép felszállásáig. Az idő egy részét az ajándék boltok tartalmának feldúlásával töltöttük. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Hannah és John eltüntek. Összenéztem Edwarddal, aki szintúgy értetlen képet vágott. Abbahagytuk az apróságok nézegetését, mert megláttunk egy napszemüveges álványt. Felpróbáltuk majdnem az összes szemüveget. Edward nyomott pár kattott a mobiljával, aztán ott hagytuk a boltocskát és ugrálunk pár sort, mint az óvodások. Háttal mentem előre, Ed irányított kézenfogva, röhögőgörcstől szenvedve. Nem nagyon figyeltem a lábamra, rosszul léptem és hanyatt vágódtam. Mivel Edwarddal össze volt kulcsolva a kezünk, magammalrántottam és rám esett. Ott feküdtünk a hideg padlón és nevettün egymáson, a nevetés lassan átment mosolygássá, aztán már csak néztük egymást. Elvesztem Edward gyönyörű zöld szemében. Közelített ajkaival.

-Úristen! Tesó jól vagytok? -hallottam John rémült hangját.

-Jajj persze, persze! -rázta meg a fejét Edward, hogy kitisztuljon. Feltápászkodott, majd felsegített. Köszönet képpen egy sokat mondó mosolyt vetettem rá. Csak akkor éreztem meg a sajgó fájdalmat a hátamban. Leporoltuk a ruhánkat, bár nem értem, hogy ő miért az övét, nem is ő volt a felmosórongy. Liam szaladt oda hozzánk. Valószínüleg nem láthatta a szitut, mert hadarva ledarálta:

-Gyerünk fiúk! Mindjárt indul a gép! Beszállás!

John és Ed megöleltek minket. Mintha John puszit is nyomott volna Hannah homlokára. Elmosolyodtam, olyan aranyosak voltak együtt. Jó lett volna, ha összejönnek. Aztán már mentek is. Párszor visszafordultak, és integettek.

A felkelő nap sugaraiban szállt fel a gépük.

-Ott mennek! -szipogott Hannah.

-Ott. -válaszomra rátört egy síróroham. Átöleltem vígazstalás képpen, bár nem nagyon értettem, mert tartalmas hetek várnak még rá, és kevesebb, mint egy hónap múlva újra látthatja őket. Telefonról felmentem Twitterre, ki akartam írni, hogy jó utat Jedward. De láttam, hogy ők előttemm egy perccel ezelőtt írták: '@HannahJones és @zoe(: már most nagyon hiányoztok.' Nyomtam egy retweetet, és válaszoltam: 'ti is, legyen szép napotok;).'

A szerződés / Hannah szemszöge

Ráérősen baktattunk az utcákon, én felpörögve, Zoe mogorván. Nem szereti Jedéket. Legalábbis ezt mutatja mindenkinek… De én átlátok rajta, bizony! Muhahahaha! Na, szóval odaértünk. Edward nyitott ajtót mosolyogva, amit főképp Zoenak szánt. A szoba közepén egy asztal állt, papírkupaccal díszítve, három székkel.

-          Hannah, beszélnünk kell veled! – mondta halál komolyan John. A szeme csillogott, szóval csak jó lehet! Remélem… Leültem.

-          Zoe, bocsi, de ez a hármunk üzlete. De ha akarod, végig nézheted az ágyról.

-          No para! – kacsintott Zoe, és lehuppant az ágyra.

-          Szóval Hannah! – vágott bele John. – Lenne kedved előttünk fellépni a következő turnénk állomásain? – eltátottam a szám, Zoe meg kiköpte a vizét. Ez most komoly?

-          Mi van? – akadt ki drága barátnőm. Ennél azért több megértést vártam…

-          Már egy ideje kerestünk egy énekest vagy bandát, aki, akik előttünk lépnek fel, és Hannahnak iszonyú jó hangja van. Liam azt mondta, szerezzük meg, minden áron, Mert a múltkori is tetszett a közönségnek. – erre elmosolyodtam, John meg vissza. Mélyen a szemembe nézett, és egyszerűen elolvadtam.

-          Nanana! Ácsi! És velem mi lesz?

-          Velünk jössz! – nevetett Edward, mintha valami teljesen nyilvánvaló dologra kérdezett volna rá Zoe. Zoe szeme elkezdett csillogni a könnyektől, és kiszaladt a mosdóba. Két perc múlva visszajött, pont mikor aláírtam a szerződést. Aláírtam volna…

-          Mi?! Ne! – ugrott volna felénk Zoe, ha Edward le nem fogja.

-          Nyugi! Tök jó lesz! John majd megtanít még jobban gitározni. És hidd el, nem fogsz unatkozni! És csak itt az Egyesült Királyságon belül lenne úgy is!

-          Pff. Már jobban gitározok nála. – vetette oda bunkón Zoe. Néha már nagyon elegem van belőle… – De ezt így nem lehet csinálni! Meg kéne beszélni normálisan! – ordította. És itt szakadt el a cérna.

-          Azt próbálnánk, ha nem hisztiznél állandóan! Egyszer jó lenne, ha nem csak magaddal törődnél! Nem érzed, hogy kezdesz sok lenni? – ordítottam rá. Most tényleg mérges voltam. Barátnőként támogatnia kellene. Ehelyett? Még le is torkol. Hát szép!

-          És mikor indultok? – suttogta.

-          Indulunk. – mosolygott Edward. Ennek teljesen kimaradt az elmúlt két perc? – A turné egy hónap múlva kezdődik. Addig Hannah klipje is le lesz forgatva. – erre Zoe megint sírni kezdett.

Suttogtak még ott magukban valamit, de az nem értettük. Odasétáltam az asztalhoz, és rákérdeztem.

-          Akkor aláírhatom végre a szerződést? – Zoe egy pillanatig gondolkozott rajta, majd bólintott.

-          Mindenképpen. – ezt már szeretem!

-          Holnap nem akartok kikísérni minket a reptérre? – érdeklődött John. Letörve néztem rá. Máris mennek?

-          Már mentek?

-          De egy hónap múlva újra találkozunk! – biztosított minket Ed. – Sőt! Ha lesz időnk, egyszer-kétszer be is nézünk hozzátok.

-          Oké, ott leszünk! – palástoltam csalódottságomat. De végül is valóra válik az álmom, nem panaszkodhatok!

Mindkettejüket megöleltük, John erősen magához szorított, és megpuszilta az arcom. Aztán Zoeval hazamentünk.